2021. január 18., hétfő

Bodnár Gyöngyi Gina ( szerk.) : Stigma

 Mindenekelőtt köszönöm a megtiszteltetést, hogy még megjelenés előtt olvashattam ezt az egyedülálló és különleges kötetet. Köszönöm az alkotóknak, akik vállalták, hogy részt vesznek benne, és köszönöm a szervezőknek, akik ilyen remek ötlettel álltak elő. Maga az egész összefogás egy olyan különleges tény számomra, amely már melengette a szívemet, az pedig még csak hab volt a tortán, hogy ilyen érzékeny témákat vettek célba. Ilyenkor érzem azt, hogy a hazai irodalomnak van jövője. Erre mondják azt, hogy a toll a legnagyobb fegyver.


Stigma

( Bodnár Gyöngyi Gina szerk.) 


Miről is szól ez a kötet?

Mi születik abból, ha harmincnégy kezdő író egy közös cél érdekében írásra adja a fejét? Mi az, ami megmozgatott és cselekvésre késztetett ennyi elmét?

A világon számos olyan ember él, aki magán viseli a társadalom előítéleteit, sztereotípiáit.

Az írók a történeteken keresztül bepillantást engednek ezen sorsokba, élettörténetekbe és tragédiák fondorlatos szövevényébe.

A kötetben szereplő témák: Mentális betegségek és személyiségzavarok, introvertáltság, LMBTQ, tudatos gyermektelenség és hajléktalanság. A novellák főhősei szemén keresztül megismerhetjük, milyen az életük úgy, hogy egy kicsit mások, mint a többiek.

A művek szerzői: Barbara Liney Woods, Surányi Gabriella, Czipó Petra, Julia RedHood, Andy T. Miller, S. A. Locryn, S. Fischer, Kucsora Zsolt, L. J. Wesley, Molnár Regina, Németh Tünde, Pengő Edit, Majcher Artúr Bendegúz, Alex L. Hooper, Szabó Cintia, Papp Zsuzsi, Broklynn Lee, Kovács Kelemen Zoltán, Cain Godrich, Szinayné Rigó Éva, Bodnár Gyöngyi Gina, Lekli Medárd, Szili Petra, Papp Vera, Friewald Ruben, M. Z. Chapelle, Palcsó László, Tom Bone, Vasvári Tamás, Takács Dóra, Tóth Győző, Jáger Dorottya

 

Értékelésem

5/5

 

Napok óta járkálok a lakásban, kaparászva a gondolataim között, mit is szeretnék írni erről a kötetről. Annyi minden kavargott egyszerre az agyamban, hogy képtelen voltam átlátni a káoszon, így csak leültem és írtam, ami eszembe jutott.

Kezdeném a borítóval, ami véleményem szerint  egy mestermű. Már az alkotás folyamata idején megfigyeltem, és ez az érzés csak erősödött bennem, hogy ez a borító a legtökéletesebb, amit ehhez a könyvhöz csak alkotni lehetett. Alapból nagyon szeretem a minimalista borítókat, de ahogy a kör az egységet jelképezi, benne a kitaszítottnak vélt emberekkel, teljes mértékben visszaadja a könyv hangulatát és mondani valóját.

A Stigma a megbélyegzés jele, ez a könyv pedig pontosan ezekről a láthatatlan bélyegekről szól. Úgy vélem ezt a kötetet  a kezébe kéne adni minden idősebb kamasznak, olyanoknak, akik már fel tudják mérni az értelmét. Sajnos tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy javarészt azokra az emberekre lesz hatással a könyv, akik alapjában véve elfogadóbbak, sajnos egy ilyen világban élünk, ahol az emberek makacsul ragaszkodnak az előítéleteikhez, meg sem hallgatva a miérteket. Ez a kötet pedig pontosan a miértekről szól. Miért kéne szégyellni magát valakinek csak azért, mert ő más? Elmondom én: nem kell! Egy üzenetem lenne mindazoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint néhány a könyvben szereplő karakterek közül: lehet, hogy nem értem, de eszedbe ne jusson másnak lenni, mint amit a szíved mélyén érzel csak azért, mert ezt várják el tőled.

Amikor felkértek a Magyar Szerzők Könyvei Magazin által, hogy olvassam el ezt a könyvet, még nem gondoltam bele, mire is vállalkozok igazán. A határidő szoros volt, én pedig büszkén mondtam igent, hiszen nagyon szívesen olvasok a témában, és javarészt írok is. Nem mondom azt, hogy hiba volt, de elhamarkodott és átgondolatlan döntésnek bizonyult. Ez nem az a könyv, amit napokon keresztül olvasol, és csak úgy végig darálod. Legalábbis számomra nem. Ez az a könyv, amit lassan, megfontoltan kell olvasni, időt hagyva arra, hogy megemészd a tartalmát. Főként az első téma, a mentális betegségek. Viszonylag tájékozott vagyok a témában, mindig is érdekeltek ezek a dolgok, és sokat is olvasok róluk. Egy valamit hiányoltam ezekből a részekből. A cím alatt talán feltűntettem volna milyen betegségről is lesz szó, az adott történetben. Hiszen én, mint tájékozottabb olvasó, könnyebben kiszűrtem a sorok között mikor miről is beszélünk, de egy olyan, aki most ismerkedne az adott betegséggel, az nem biztos, hogy átlátja ezt. Csupán érzi, hogy valami nem volt rendben, de nem biztos, hogy fel tudja mérni, mi is az. Persze akadtak olyan novellák, ahol egyértelmű volt, de voltak olyanok is, ahol nem. Mindezek ellenére, erős, és sokkoló történeteket olvashattunk.

Nem szeretnék minden kategórián végig menni egyesével, meg hát van olyan, amihez nem is tudok hosszabban hozzá szólni.

 Az introvertált részt éreztem talán kicsit hiányosnak, de ez semmiképpen nem az alkotók hibája. Az introvertáltság még mindig egy misztikum a mai világban. Nehezen tudják az emberek befogadni ezt a jelenséget, tévesen antiszociálisnak titulálják. Eközött a két fogalom között, szép párhuzamot vont a kötet, és úgy vélem, sikerült megértetni a különbséget, bár sokkal bővebben is lehetett volna róla beszélni.

Egy kis hiányosságot éreztem még a gyermektelenség témakörben. A novellák java a tudatos gyermektelenségre tér ki, bár tudom, hogy ez is hatalmas bélyeg a társadalom szemében, én viszont szívesen olvastam volna olyan nézőpontot, ahol önhibán kívül nem születhet gyermek. Hiszen, sajnos, a társadalomban ez is egy billogként van jelen, a lelki traumákról pedig nem is beszélve.

A hajléktalanság témakör egy szépen összeszedett átfogó kategória volt a kötetben, ugyan úgy ahogy az LMBTQ.

 

Összességében, szívből gratulálok a KIC (Közösségi Írók Céhe), alkotóinak. Nagyszerű kötetet hoztak létre. Egy olyat, melyre szükség van a mai világban, és szívből remélem, hogy munkájuk töretlenül halad majd előre.

 

Moly

Közösségi Írók Céhe


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése