Egy
elgondolkodtató, szomorkás hangvételű regényt olvastam Szerethetetlen címmel Tormási
Vyktória tollából. Az írónő születésnapja alkalmából ingyen letölthetővé
tette regényét, amit külön köszönök neki. Köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak is,
hogy közölhetem a véleményemet róla.
Fülszöveg:
Zé maga a megtestesült rosszfiú. Cigaretta, alkohol, drogok, nők és illegális motorversenyek teszik ki az élete nagy részét. De vajon rejtőzik még több is e mögött a zord álarc mögött? Meg tudunk érteni valakit, aki az egész világ ellen harcol? Képesek vagyunk akkor is erősnek maradni, ha a világ összeomlik körülöttünk?
Lénát a sors sodorja Zé mellé, és olyan döntéseket
kell meghoznia, amire soha nem számított. Zé az, aki felforgatja a hatalmas,
írói álmokkal rendelkező, bölcsész diplomás lány életét. De mit akar ő igazán?
Felülmúlja a szerelem az élet törvényeit? Vajon
elegendő szeretni valakit ahhoz, hogy jobb emberek legyünk? A sors mindig
kegyes hozzánk?
Vélemény:
4,5/5
Először, amikor megnyitottam az e-könyvet, az csapott arcul, hogy maga a
történet nem sokkal több, mint száz oldal. Féltem, hogy ekkora tartalom a
karakterek kidolgozottsága, a helyzetek árnyalása rovására fog menni, de
örömömre szolgált, hogy csalódnom kellett. A regény ugyanis jól fel volt építve,
és nem akadt hiányérzetem. A váltott szemszög is elnyerte tetszésemet.
Szerintem nagyon jól volt összerakva, megkonstruálva az egész. Örültem, hogy
beleláttunk Léna és Zé gondolatai közé.
Amikor a spanyol
nyelvvizsgára készültem, nagyon sok filmet néztem ezen a nyelven, mind spanyol
alkotóktól, mind Hollywoodból, így néztem végig a Felhők fölött három méterrel (Tres
metros sobre el cielo) című filmet is. És megmondom őszintén, hogy Zé és Léna
története az elején nekem nagyon hajazott erre a sztorira. Mindkettőben van egy
srác, aki nem találja a helyét a világban, aki szenved, és akinek kicsit
dühkezelési problémái vannak a családi háttere miatt. Ez a srác „rosszfiú”
mindkét történetben, aki cigizik, iszik, nem veti meg az élvezeteket, ahogy a
nőket sem. Még a két nő karaktere, akik mellett keresik a pillanatnyi
boldogságot, is nagyon hasonlít egymásra. Az ellenpólusban pedig ott van a jó
kislány (jó, az egyik elit gimnazista, a másik újságíró), aki nagy hatással van
rosszfiúnkra, és kissé megváltoztatja az életét. Még a motorozás és illegális versenyek
is türközik a film hangulatát. Emiatt az eleje engem kevésbé fogott meg. Aztán
jött egy csavar, amikor kiderült, hogy Zé nem csupán édesanyja elvesztése miatt
ilyen… Ekkor vett meg engem igazán a történet. Itt mondtam azt magamban, hogy
igen, vannak hasonlóságok azzal a filmmel (mint minden könyvben lehet
hasonlóságokat keresni más alkotásokkal), de ez mégiscsak más. Amúgy az írónő
fogalmazásmódja is nagyon egyedi, szép leírások vannak benne, szépen, mélyen
ábrázolja az érzelmeket és a helyzeteket. És a száz oldal terjedelem ellenére
elég tömör volt számomra.
A történetben kevés szereplő bukkan fel. Ugye ott van Zé, aki mindent és mindenkit kizár az
életéből. Magányos farkas, egyedül Marlboro és Jack Daniels a legjobb barátja.
Lemondott a jövőről, vagy a jövő mondott le róla, tengődik, a nőket is
pillanatnyi búfelejtőnek használja.
Léna ezzel szemben élete
virágjában van, pozitívan tekint a jövőre, annyi mindent szeretne látni,
érezni, tapasztalni, elérni. Kicsit naiv, kicsit törékeny, olyan, akinek a
lelkét még nem mocskolta be az élet.
Alfa a motoros banda
feje, aki keménykezűen védi a szeretteit, vagyis a bandatagokat. De emellett
bölcs, és átlát a szitán. Jó emberismerőnek tartom, és örültem, hogy felbukkant
a történetben, kicsit Zé apja helyett apja volt.
Arról is szoktam szót
ejteni, ami nem nyeri el a tetszésem egy-egy sztoriban. Amellett, hogy
bizonyos mozzanatok nekem nagyon azt a filmet idézik, voltak dolgok, amik egy
racionális gondolkodó számára feltűnhetnek, például hogy miből él Zé, és mi
lett Lénával, miután megvált a szerkesztőségtől? Miből utaznak? Bár ezt nem
tekinteném hibának, mert a lelki sík olyan szépen, aprólékosan volt ábrázolva,
hogy ki foglalkozik ilyen esetekben a fizikaival? Amíg nem értettem, hogy
tulajdonképpen mi váltotta ki (persze édesanyja elvesztésén kívül) Zé
depresszióját, néha kicsit sok volt a negatív képzet, és csak akkor kerültek
helyre agyamban a korábbi gondolatok és érzések, amikor megtörtént a fentebb
említett fordulat.
Összességében a Szerethetetlen
nagyon is szerethető történet két emberről, akik közül az egyik már lemondott a
szerelemről, míg a másik talán sose kereste azt, mégis megtalálta. Nagyon
elgondolkodtató, a maga szomorúságával életigenlő, torkot és szívet
összeszorító, és egy olyan történet, mely hat az olvasóra, aki képes még éjjel
tizenegy körül is ott ülni az ágyban, és gondolkodni az utolsó fejezeteken. Egy
biztos, ez volt az első, de nem ez lesz az utolsó regény, amit az írónőtől
olvastam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése