2022. március 31., csütörtök

Stian Skald: Az elveszett aranyváros keresése

Egy kalandos fantasy regényt olvastam Stian Skaldtól Az elveszett aranyváros keresése címen. Köszönöm az írónak, hogy elolvashattam a regényét és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem róla a véleményemet.

 


Fülszöveg

Üdvözöllek, messzi égtáj hírnöke!

A világ, melynek kapuját most kitárom előtted más, mint amiben eddig éltél. Olyan teremtmények lakják e földet, amelyeket a legtöbben csak a mesék és babonák világából ismernek. Itt viszont eme történetek is valóságosak, a bennük lévő mágia pedig nem csupán szemfényvesztés, hanem a tudományok és művészetek legmagasabbika. Forrása a körülöttünk örvénylő arkán, mely egykor e földrész hegyeit és tájait megformálta. Lépj hát be e csodákkal teli világba és fedezd fel annak legrejtettebb zugait is!

De figyelmeztetlek! Aki egyszer a vándorok útjára lép és megízleli az igazi szabadságot, akár örökké a rabjává válhat ennek az életnek. Vezessen térkép vagy a vakszerencse, többé nem lesz maradásod. Bármerre is indulj, kalandok várnak rád és olykor a veszély is útitársként szegődik majd hozzád. Dönts hát szándékod szerint, s ha végül nem fordulsz vissza, úgy üdvözöllek Avalantiában!


Véleményem:
4/5

Maga a történet fordulatos és szerintem nagyon egyedi. Legalábbis nekem nagyon tetszett, hogy az író nem orkokról, tündérekről, vérfarkasokról ír, hanem sajátossá teszi a világát a különféle lényekkel. Ilyenek a monocéroszok, akiket én unikornisokként képzeltem el, vagy a holdüvöltők, akik kicsit vérfarkas beütéssel bírnak. De azért előfordulnak a fantasy regényekben gyakorta megjelenő szereplők, mint pl. mágusok is.

Nagyjából a történet úgy indul, ahogy sok más kalandregény, ami hasonló témával foglalkozik, összeáll négy különféle képességekkel és ambíciókkal rendelkező férfi, és elindul szerencsét próbálni, vagyis felkutatni az Aranyvárost. A történet során hőseink különböző kalandokba bonyolódnak, és csak kis híján ússzák meg ezeket ép bőrrel. Maga a világ és az azt benépesítő lények nagyon tetszettek, mert még ha itt-ott eszembe is jutott róluk más-más kitalált lény, azért az író egyedien és bő fantáziával ragadta meg őket, vagy jellemvonásaikat. Ezért pedig csak gratulálni tudok.

Szót szoktam ejteni arról is, hogy mi az, ami nem nyerte el tetszésemet a regényekben. Itt tulajdonképpen maguk a hősök karakterábrázolása volt ez a sarkalatos pont. Tudom, hogy egy kisregény nem adja meg különösebben azt a keretet, amit egy hatszáz oldalas regény kínál. De valahogy számomra nagyon is egybeolvadtak az utazók, nem volt olyan markánsabb jellemvonásuk, ami szétválaszthatta volna őket egymástól, nem voltak mély karakterek, belső harcok, külső konfliktusok (persze a végét leszámítva). Sokszor egy-egy tulajdonságukat megnevezve utalt rájuk az író (pl. ifjú, nemes, rigmul, famulus stb.), és ilyenkor el kellett gondolkodnom, hogy közülük mégis ki (vagy kiről) beszél. Emiatt annyira nem is sikerült megkedvelni (se megutálni – ez igaz), az egyes szereplőket.

Ezt leszámítva Az elveszett aranyváros keresése számomra pozitív meglepetés volt. Nem vártam volna, hogy ennyi kaland és ennyiféle lény jelenik meg az úton, bár a végső fordulat valamennyire kiszámítható volt, de azért a lezárása hagyott bőven gondolkodnivalót. Jelenleg a sztori folytatását olvasom, így kicsit összemosódik a kettő, mivel abban sincs kalandokból hiány. Szerintem az olvasó megkapja azt, amit ettől a regénytől vár: kalandokat, izgalmakat, kitalált földeket és lényeket, egy egészen izgalmas világot, amiben kedvére elmerülhet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése