A műfordítás alapjai III. - Guacamole vagy avokádókrém?

Az e heti cikkben egy kedves olvasónk kérdéseire fogok válaszolni, aki rendkívül átfogó és érdekes témák után érdeklődött.

Szeretném leszögezni,mivel mind angolról magyarra és magyarról angolra foglalkozom irodalmi szövegek fordításával, a felhozott példák némelyikénél elkerülhetetlen, hogy külföldi szerző által írt regényt is megemlítsek, hiszen saját tapasztalatot szeretnék autentikus módon átadni.

1. Tájszólások, népi kiejtések, esetleg igen szép, irodalmi fordításoknál mennyire tudsz és mire hagyatkozni?

 Három lefordított kötet áll eddig a hátam mögött – továbbá nagy örömmel gondozom a negyedik szövegét is –, ezek közül pedig mindegyik tökéletesen más műfajt képvisel. A kérdésre a legrelevánsabb tapasztalatom Holly Ringland: The Lost Flowers of Alice Hart regényén alapszik.

Szirmokba zárt szavak címen jelent meg Magyarországon, ausztrál környezetben játszódik, többnyire helyi származású szereplőkkel. Ezáltal élesen kivált az a kevés mexikói származású karakter, akik a főhős életében állomást jelentenek. Az írónő  érezhetően fontosnak tartotta szemléltetni, hogy a mexikói habitus és mondavilág miként formálja ezeknek a szereplőknek a személyiségét, így fordítóként én sem engedhettem meg magamnak, hogy félvállról vegyem.

A regényben kisebbségként megjelenő mexikói karakterekre mind a cselekményben, mind a dialógusokban jellemző volt az angol nyelv „törése”, az akarva-akaratlanul is rendszeres mexikói szleng használata. Érdekesség, hogy bár az én eredeti fordítási kéziratomban a chica szót csajszi-nak fordítottam, végül a szerkesztővel abban maradtunk, hogy kulturális okokból kevésbé vitatható döntés egyszerűen chica-nak meghagyni. Természetesen egyetértek az e mögött álló döntéssel, hiszen vékony az a határ, amin belül még nem számít valaminek a lefordítása az adott kultúra barbarizálásának. Egy részem a mai napig úgy véli, hogy az adott karakter nagyhangú, becéző, temperamentumos jelleméhez a csajszi azért lett volna előnyösebb, mert így az idegen nyelvű szó nem „zökkenti ki” az olvasót, hanem maga elé tud idézni egy jellemző habitusú embert. De ennek megítélését legszívesebben azokra hagyom, akik olvasták mind magyarul, mind angolul a könyvet, hiszen nekik nyílik a legjogosabb összehasonlítási alapjuk.

Objektív és jogos elvárás, hogy mivel a mexikói receptek és konyhaművészet igen gyakran voltak emlegetve, járjak utána annak, létezik e „magyarosított” formája az étel nevének. A guacamole-t például gond nélkül használjuk, semmi szükség avokádókrémnek fordítani. Akadtak azonban olyan hagyományos fogások, melyeket jobb döntésnek bizonyult körbeírni, hogy az olvasó valamiféleképpen mégis csak el tudja képzelni az adott íz világot, ne kelljen felkelnie a könyv mellől, és a google-t segítségül hívnia. Erre általános szabályként azt javaslom, hogy valódi alapossággal kutassunk az interneten, étlapokon, ételrendelős honlapokon, recepteket felsorakoztató oldalakon, esetleg kérdezzünk utána autentikus éttermekben, hogy mennyire létezik "magyarosított" verziója az adott étel nevének, illetve, ha létezik, mennyire használatos. Az amerikaiak nagy kedvencéről, a mac and cheese nevű ételről például könnyen hihetnénk, hogy azonos a magyar sajtos tésztával, mégis teljesen más ízvilágú fogásról beszélünk.

Vigyázat! A mexikói receptek fordítását állandó nassolhatnék kísérheti

Ebből a két példából kiderül, hogy irodalmi szöveg fordításánál nem létezik kőbe vésett szabály arra, miként járjunk el olyan esetben, mikor számunkra nem testközeli kultúrából építkezik a szöveg. Az utánajárás és alapos tájékozódás elkerülhetetlen; természetesen az a legjobb, ha akad olyan ismerősünk, akár személyes, akár levelezőpartner, aki az adott népcsoport tagja és esetleg tud autentikus segítséget nyújtani ebben, így egész biztosan nem lesz erőltetett a végeredmény. A magam részéről, alkotói szempontból kissé fantáziátlan megoldásnak tartom azt, hogy az adott kifejezést, legyen az szleng, étel neve, vagy lényegében bármi, az eredeti formájában hagyjuk és lábjegyzetben magyarázunk. Úgy vélem, ez megtöri az olvasói élményt, ám természetesen teret kell ennek is engedni, lévén valóban nincsen alapunk „belepiszkálni” más kultúrájába. 

Más kultúráját nincs jogunk kisajátítani, sem nyelvileg, sem másként

Arra, hogy véleményem szerint mikor megy az eredeti szöveghez való ragaszkodás a minőség kárára, szintén ebből a munkámból szolgálhatok példával. A Szirmokba zárt szavak-ban a cselekmény gerincének számít az, hogy minden benne szereplő növénynek külön jelentése van, egyfajta virágnyelvet létrehozva így. A könyv második felében a főhős találkozik egy Moss nevű karakterrel, akinek a neve (magyarul: moha) eszébe juttatja, hogy a moha a feltétlen szeretetet jelenti a virágnyelvükben. Mindenféleképpen el szerettem volna kerülni azt a barbárságot, hogy a könyvben szereplő szöveget megtörje az, hogy Moss, akinek a neve magyarul mohát jelentett, vagy Moss, azaz moha, így végül úgy vezettem át, hogy a karakter mohazöld színű szemei eszébe juttatták, hogy a moha a feltétlen szeretetet jelenti. Ez a változtatás végül nem került elfogadásra, mert nem szerepelt az eredeti szövegben. Én úgy gondolom a magam amatőr és forrófejű módján azonban, hogy olyan szintű változtatások, amelyek nem befolyásolják az eredeti szöveg cselekményét minőségét megbocsáthatóak, amennyiben az olvasói élmény minőségének növelését szolgálják. Ez bizonyára olyan dolog, amivel minden szakavatott szerkesztő vitára kelhet, teljesen jogosan, én pedig elfogadom, hiszen a műfordítás egy rendkívül kényes egyvelege a szöveg újra feltalálásának és annak lemásolásának; ettől függetlenül a mai napig nem emésztettem meg, a Moss, azaz moha megoldást.

2.kérdés. (Elsőt folytatván)…Valamint a szép nyelvezet egy Tolkien műben, régies nyelvezet mondjuk egy magyar, vagy hittel foglalkozó írásnál, amolyan bibliai nyelvezetnél?

Tolkien elkötelezett rajongójaként nagy örömmel vettem a kérdést,különösen azért, mert nyelvészetileg csak Göncz Árpád előtt hajolok meg még mélyebben. Neki köszönhetjük ugyanis Tolkien magyar nyelven is lehengerlő erejű szövegeit.

Anglisztika szakon volt szerencsém Historical Linguistics nevű tárgyat tanulni, ami bár okozott néhány átvirrasztott éjszakát a vizsga előtt, kétségtelenül lenyűgöző volt. Átfogó jegyzeteim lettek neki köszönhetően az óangol és középkori/korai modern angol nyelvről, nem beszélve arról, hogy amit lehetett, elolvastam korabeli angolsággal is, például Shakespeare műveit vagy a Beowulf-ot.

Antik szövegek tanulmányozásával nagy mértékben bővíthetjük szókincsünket

Ettől függetlenül jelenlegi tudásommal egész biztosan képtelen lennék hűen lefordítani, ha a kezembe akadna egy óangol töredék, ám amennyiben van belőle egy korszerűsített verzióm, átkonvertálhatónak gondolom. Ahhoz, hogy ez olvasható és legalább részben értelmezhető is legyen a magyar olvasóközönségnek, véleményem szerint mindenképpen szükséges változtatni, ám nem feltétlenül kell „korszerűsíteni”. 

Habár mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani például Nádasdy Ádám Dante újrafordításait, és elkerülhetetlennek gondolom az e féle „modernizálást” az eredeti szöveg fennmaradása érdekében. Úgy gondolom, kis odafigyeléssel egy Shakespeare vagy Dante fordítás is tökéletesen értelmezhető lenne mindenki számára (természetesen, itt nem a korai modern angolra és az olaszra gondolok, hanem az irodalom könyvekben a mai napig megtalálható verziókra).

A jövő héten az angol nyelvről magyar nyelvre való fordítás érdekességeiről fogok mesélni Nektek!