"A romantikus krimi a kedvenc zsánerem" - Interjú Megyeri Judit írónővel

Az utolsó interjúmat olvashatjátok most, melyet egy sokoldalú írónővel készítettem. Megyeri Judit volt olyan kedves és felajánlott egy példányt a Rózsakői rejtélyek című könyvéből a magazin "elhagyós" játékára, amit itt is köszönök szépen. Erről és még sok érdekességről kérdeztem. Vágjunk is bele!

NiKy: Köztudott, hogy a MASZEK csapatát erősíted te is, mint szerkesztő. Ugyanakkor íróként voltál olyan kedves és felajánlottál egy könyvet a mi kis „elhagyós” játékunk keretein belül. Ezt köszönöm szépen külön is, hiszen ezzel a kedvességgel támogatod a felhívást, melynek célja, hogy népszerűsítsük a hazai írók munkáját! Milyen érzésekkel tetted meg ezt az ajánlatot? És mi a véleményed erről a kezdeményezésről, mind szerkesztőként, és mind íróként is egyaránt?

M.J.: Remek kezdeményezésnek tartom! Minden olyan akciónak nagyon tudok örülni, ami a magyar írókat népszerűsíti. Sajnos azt veszem észre, hogy bár egyre többen olvasnak hazai regényeket, még mindig sokan inkább a külföldi könyvekhez nyúlnak ahelyett, hogy próbát tennének egy számukra ismeretlen magyar szerzővel. Ezen a felfogáson kellene valahogy változtatni. Remélem, hogy az „elhagyós” játékkal sikerül is egy kicsit. Emiatt szívesen beszálltam könyvvel is, meg szerkesztőként is, a felajánlott könyveket olvasva és értékelve.

NiKy: Eddig tudtommal két könyved jelent meg. Az első írói álnéven publikáltad: Jud Meyrin (A múlt bűnei), a másodikat pedig már a magyar neveddel Megyeri Judit (Holttest az Ambróziában). Miért két külön névvel jelentek meg a könyveid? És mit gondolsz arról, ahogy a mai olvasók a hazai szerzőkhöz viszonyulnak?

M.J.: Az az igazság, hogy az első könyvemnél nem volt opció, hogy a saját nevemen jelenjen meg. Egy kis kiadó adta ki a regényt, és ők ragaszkodtak a külföldi hangzású álnévhez. Először annyira nem örültem ennek, de aztán úgy gondoltam, hogy ez legyen a legkisebb gondom. Ha álnév alatt jelenik meg, akkor is az én könyvgyerekem. Ahhoz azért ragaszkodtam, hogy az álnév hasonlítson a saját nevemhez, így lettem végül Jud Meyrin. A második könyvem magyar helyszínen játszódik, így annál biztos kardoskodtam volna azért, hogy a saját nevem alatt jöhessen ki, de végül nem került sor arra, hogy emiatt összetűzésbe keveredjek a kiadóval. Elváltak ugyanis egymástól az útjaink, és a Rózsakői rejtélyek már a NewLine kiadónál jelent meg, ahol szerencsére szabadkezet kaptam a név-kérdésben, ahogy tulajdonképpen minden másban is. A harmadik regényem (Lowdeni boszorkányhajsza) szeptemberben jön, és annál komoly vitát folytattam magammal, hogy mi lenne a jobb. Végül arra jutottam, hogy annál az elvnél maradok, hogy a külföldi helyszínes regényeimet Jud Meyrin néven írom, a Magyarországon játszódókat pedig a sajátomon. Egyébként biztosan össze fogom hasonlítani a Rózsakői rejtélyek és a Lowdeni boszorkányhajsza eladásait, hogy lássam, melyik nevem alatt mennek jobban a könyvek. Érdekelnek egyébként is az ilyen elemzések, és nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz az eredmény. Szerintem amúgy azért vonzóbb még mindig a külföldi könyv, mert sokan azt gondolják, hogy amit behoznak Magyarországra és lefordítanak, az már átesik egy szűrőn, és akkor az már biztos minőség. Persze ez nem igaz, főleg hogy a kiadók gyakran csomagban veszik meg a külföldi regények jogait, és azért így a jobbak közé gyakran becsúszhat gyengébb könyv is.

NiKy: Mi az eredeti foglalkozásod? És, hogyan fér össze a hétköznapokban ez a sok terület, amit csinálsz? Hiszen nem csak író, de egy magazin szerkesztőjeként is tevékenykedsz. Mikor jut időd az írásra? Egyáltalán, hogyan telik egy "munkás" hétköznapod?

M.J.: Eredetileg közgazdász vagyok, de még itthon vagyok gyesen, ami azért könnyebbség. Úgy néz ki egy napom, hogy reggel elviszem a lányomat a bölcsibe, aztán ha épp nincs semmi elintéznivaló, akkor robogok is haza. Olyankor van nagyjából három órám, amibe bele kell szorítanom a házimunkát, az írást, a szerkesztői feladatokat, a könyvkiadással kapcsolatos összes ügyintézést, marketinget, meg minden más írós dolgot. Délben aztán újra irány a bölcsi, délután pedig a kislányommal vagyok. Csak este, miután lefeküdt, tudok újra az írással foglalkozni. Ha ez nagyon későn jön össze, akkor általában már nincs agyam írni, és inkább maradok az olvasásnál. Egyébként gyerek mellett hamar megtanulja az ember, hogy csak akkor üljön le a laptop elé, ha tényleg tudja is, mit akar írni. Arra egyszerűen nincs idő, hogy üljek a gép előtt, és bámuljam a Wordöt.

NiKy: A történeteid alap kövei a romantika és a krimi. Miért pont ezt a két felettébb eltérő tematikát választottad a könyveidhez? Melyik iránt vagy elsődlegesen elkötelezve? El tudod képzelni, hogy esetleg más műfajban is alkossál?

M.J.: A romantikus krimi a kedvenc zsánerem már régóta. Talán amiatt, mert a románc mellett van benne izgalom és rejtély is, és ez megfűszerezi a történetet. A könyveimben egy kicsit talán a krimi felé tolódik a hangsúly, bár ezt nehéz megmondani, mert minden olvasónak más az elvárása. Mindenesetre én arra törekszem, hogy az érzelmek is jól megjelenjenek, de a krimi is alaposan ki legyen fejtve. Próbálom a kettőt egyensúlyban tartani. Aztán majd az olvasók eldöntik, ez mennyire sikerült. Azt kell, hogy mondjam, egyelőre kizárólag a romantikus krimi zsánerben gondolkozom, de persze azt nem mondom, hogy soha nem fogok mást írni, mert honnan is tudhatnám előre?

NiKy: Beszéljünk kicsit a játékra felajánlott könyvedről. Hogyan született meg a történet alap ötlete? Mennyi időt vett igénybe az írás folyamata? Voltak–e nehézségeid az alkotás folyamán? Vettél-e igénybe külső segítséget, és ha igen kit kértél fel?

M.J.: Ehhez kicsit vissza kell mennünk az időbe. 2018 év elejére, amikor még az első regényemmel indultam a Könyvmolyképző Aranymosás pályázatán. Ott kaptam több olyan visszajelzést is, hogy miért nem magyar helyszínen játszódó regény írok. Ez pedig valahogy megragadt a fejemben. Egy dunántúli kisvárosban születtem, és éltem tizennyolc évig. Hiába költöztem utána fel Budapestre, lélekben vidéki csaj maradtam, így nem is volt kérdéses, hogy kisvárosi környezetbe fogom helyezni a regényt. Rózsakőt a szülővárosomról, Pápáról mintáztam, persze azért némi változtatással. A helyszín után a karakterek és a történet már szinte maguktól megszülettek. Nagyon gyorsan megírtam a regényt, 2018 nyarán, nagyjából két hónap alatt. Igazából szinte csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, alig győztem gépelni. Nehézségeim talán csak az erotikus jelenetekkel akadtak. Akkor először írtam ennyire részletes szexjeleneteket, és komolyan mondom, hogy nehezebb volt azokat összehozni, mint felépíteni a teljes krimiszálat. Végeztem kutatást a regényhez, de főleg interneten keresztül. Meg persze van néhány barátnőm, akiket boldogítani szoktam egy-egy területtel, amihez jól értenek, vagy csak úgy általánosságban az írással kapcsolatban, de más segítséget nem vettem igénybe. Bár két hónap alatt megírtam, utána az utómunkálatok még beleteltek másfél évbe. Vagyis az első verzió megírása után én mindig átírok, javítgatok még egy kört. Aztán elküldöm bétázni, majd utána szintén javítok, átírok. Ezután jön csak a szerkesztés, majd a korrektúra. Ez így összességében jóval több idő, mint maga a regény megírása.

NiKy: Milyen visszajelzéseket kaptál a könyvedről? A negatív kritikát, hogyan viseled? Egyáltalán helyet adsz bármely olyan véleménynek, ahol kritizálják az könyvedet?

M.J.: Eddig nagy többségében pozitív visszajelzéseket kaptam. Nagyon sokan írják, hogy mennyire szerették a regényt, és nagyon várják a folytatást. Ez persze engem mindig szörnyen boldoggá tesz. De nyilván nem tetszhet mindenkinek egy könyv, így természetes, hogy jönnek negatívabb kritikák is. Őszintén szólva én azokat sem bánom. Már az nagy öröm, ha valaki megveszi és végigolvassa a könyvemet. Egyáltalán nem gond, ha valami nem tetszik neki benne, és ezt leírja molyon, vagy megírja nekem. Minden negatív véleményt mérlegelni szoktam. Igyekszem eldönteni, hogy mennyire szubjektív, mennyire fakad egyéni ízlésből. Mert hát mindenki ízlésének úgysem lehet megfelelni. Ha viszont olyat javasolnak, ami nem mássá, hanem valóban jobbá tenné az írásaimat, azokat mindig igyekszem megfogadni, és a következő regényemnél hasznosítani. Nagyon fontos számomra, hogy regényről regényre fejlődjek, tanuljak, és az építő jellegű kritikák is sokat segítenek ebben. A nem építő jellegűekkel nyilván nem tudok mit kezdeni. Szerintem azokat a legjobb teljesen figyelmen kívül hagyni.

NiKy: A kötet a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra? Milyen a közös munka? Hogyan kell elképzelni egy szárnyát bontogató írópalántának, ha hasonló cipőben jár, mint anno te?

M.J.: Tudni kell a NewLine kiadóról, hogy magánkiadó. Tehát a szerző finanszírozza a kiadást. Viszont nem adnak ki bármit, hanem előszűrik a hozzájuk küldött kéziratokat. Ez pedig a döntésemnél, hogy őket választom, sokat nyomott a latba. Egyébként egy elég hosszú folyamat volt, mire rájuk találtam. Akkor már túl voltam minden regénypályázaton, minden szóba jöhető hagyományos kiadóhoz beküldtem a regényt, és mindenhonnan nemleges választ kaptam. A korábbi kiadómmal pedig elváltak az útjaink. Ez tavaly ősszel történt, akkor úgy éreztem, hogy bekerültem egy jó mély hullámvölgybe. Fogalmam sem volt, hogyan léphetnék tovább. Korábban én is azt közkedvelt frázist hangoztattam, hogy márpedig én nem fogok fizetni a kiadásért. Mert aki fizet, az biztos rosszul ír, hisz azért nem adják ki a hagyományos kiadók. Persze most már tudom, hogy ez nem ilyen fekete-fehér. Vannak jó magános könyvek, ahogy vannak gyengébb hagyományos módon kiadott művek is. Nekem be kellett kerülnöm abba a bizonyos hullámvölgybe, hogy elfogadjam a magánkiadást, mint opciót. És most már nagyon örülök, hogy így történt, és eljutottam a NewLine kiadóhoz. Az persze nagyon fontos, hogy jó szakemberekkel dolgozzunk együtt, ami bizony pénzbe kerül. De én úgy vagyok vele, hogy inkább megfizetem a jó szerkesztőt, a grafikust, még ha így kevesebb bevételem is lesz, de nem fogok igénytelen könyvet kiadni a kezem közül. És hogy a kérdésedre is válaszoljak, a közös munka nagyon szuper. Most a harmadik könyvem utómunkálatainál éreztem azt, hogy olyan emberek vesznek körül, akik nem csak remek szakemberek, hanem egy élmény együtt dolgozni velük. A borítóimat Ashley Redwood tervezi, akinek a kezei közül csodaszép mesterművek kerülnek ki. A szerkesztőm Tira Nael, aki sasszemmel megtalálja az összes hibámat és logikátlanságomat, alaposan átírat mindent, amit kell, de mégsem akarja a saját szája íze szerint formálni a regényemet, és ez a kombináció nagyon ritka sajnos. A kiadóval is tökéletesen elégedett vagyok. Segítenek mindenben, legyen az adminisztrációs vagy épp reklámozással kapcsolatos kérdés, a nyomdakész könyvek pedig gyönyörűek. Szóval örülök, hogy eljutottam idáig, és megtaláltam ezeket az embereket.

NiKy: A mai gazdasági és világjárvány okozta károk az írókat is elérték bizonyos szinten. Lehet már érezni, hogy esetleg kevesebben veszik a könyveidet? Van bármi hatása ez a jelenlegi helyzet a további könyvkiadási terveidre?

M.J.: Az a helyzet, hogy a Rózsakői rejtélyek pont a karantén ideje alatt jött ki, amikor már bezártak a könyvesboltok is. A korábbi kiadómtól nem kaptam fogyásjelentést, így azzal nem tudom összevetni. Szóval nem nagyon van összehasonlítási alapom. De járvány ide vagy oda az nyilván befolyásolja a jövőbeli regényeim megjelenését, hogy a korábbi könyveim hogy fogynak. Ez egyszerű matematika. Ha van elég bevétel a már megjelent könyvekből, akkor jöhet a következő regény. De persze figyelemmel követem a könyves híreket, és látom, hogy az eladások mennyire visszaestek. Az is sokat ront a helyzeten, hogy ebben az évben minden könyves esemény elmaradt. Van egy írós Facebook csoport (Piszke - Poéták, írok, szerkesztők, kreatívok egyesülete), ahol sokat gondolkoztunk azon, mit lehetne tenni a hazai írók segítésére. Épp egy kampány van születőben, az #olvassmagyart. Ennek keretein belül próbáljuk felhívni a figyelmet a magyar szerzőkre és a műveikre, illetve arra, hogy az olvasók közvetlenül a kiadóktól vagy az íróktól vásároljanak.

NiKy: És, ha már a járványról beszélünk. Inspirál vagy inkább letaglóz ez az időszak? Mennyire befolyásol a külső tényező az alkotás folyamatában?

M.J.: Én egyébként is szeretek itthon begubózni, így a karantén engem egyáltalán nem viselt meg. Sőt abban az időszakban írtam meg a Lowdeni boszorkányhajszát. Maga a járvány meg a következményei persze engem is aggasztanak, de az otthonmaradás nem zavar.

NiKy: Köztudott, hogy íróként Magyarországon nehezen lehet megélni. Most pedig főleg, hogy ilyen időszakot élünk. Ráadásul számos „egykönyves” alkotó található kicsiny országunkban. Van, akinek lehetőség hiányában vagy más tőle kívülálló okok miatt, de nem engedheti meg a magánkiadás lehetőségét. Mit gondolsz, hogyan lehetne feloldani ezt a problémát? Hogyan látod most az írói szakterületet, mint fő bevételi forrást?

M.J.: Szerintem arra ne is nagyon gondoljon senki, hogy kizárólag írásból meg tud élni idehaza. Mindig legyen mellette egy másik, biztos jövedelemforrása. Ami pedig a jelenlegi helyzetet illeti, az szerintem több sebből is vérzik. Egyrészt még mindig nagyon sok az igénytelen magánkiadás. Ha pedig pont ilyen könyvek kerülnek az olvasó kezébe, akkor joggal fogja azt mondani, hogy ő márpedig többet nem kísérletezik magyar írókkal. Igazából, ha rajtam múlna, én leszabályoznám a magánkiadást, hogy csak akkor lehessen megjelentetni egy könyvet, ha minden munkafolyamat megvan. Azaz normálisan meg van szerkesztve, korrektúrázva, tördelve a szöveg. Ezzel emelkedne a magánkiadás színvonala, kevesebb rossz minőségű regény jelenne meg, és az olvasók is bátrabban vennének magyar könyveket.
A másik probléma, hogy nagyon kevés hagyományos kiadó fogad kéziratot kezdő íróktól. És akik fogadnak, azoknak is van egy kialakult repertoárjuk. (Például a KMK bár azt mondják, bármit kiadnak, ami jó, azért főleg a Young Adult, New Adult vonalra mennek rá, a Gabo kiadónál meg leginkább fantasyval lehet nyerő az ember.) Vagyis ha olyat írsz, ami belepasszol ezekbe a zsánerekbe, akkor van esélyed, ám ha nem, akkor szinte lehetetlen bekerülni hozzájuk. Hisz egy kezdő író egyébként is nagy kockázatot jelent, hát még akkor, ha olyan zsánerben ír, ami nem is passzol a kiadó palettájába.
Nem tudom, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a többi nagy kiadó is jobban merjen a kezdő írókban gondolkozni. Talán be kellene azt vezetni, hogy először ebookban adják ki a műveiket, és megnézik, hogy azok mennyire fogynak. Amire pedig van kereslet, azt nyomtatottan is kiadják. Akkor talán nem lenne akkora a kockázat.
Ezen kívül egyébként még azt gondolom, hogy jobban el kellene terjeszteni az írók közt azt a felfogást, hogy bár tehetség is kell az íráshoz, az nem elég. Vannak szabályok, amiket a zsánerirodalomban be kell tartani, és ezeket nem árt elsajátítani. Na meg fejleszteniük kéne magukat az íróknak. Ezzel megint csak a kiadott könyvek színvonala emelkedne, amivel szerintem mindenki jól járna. Az írói műhelyekben is sok lehetőséget látok. Ahol a tagok egymást segítve közösen gyakorolnak és fejlődnek.
Szóval szerintem sok ilyen egymáshoz nem szorosan kapcsolódó intézkedéssel lehetne javítani a jelenlegi helyzeten. Plusz az írók sokszor úgy gondolják, hogy nem tisztük reklámozni a saját könyvüket, mert majd az eladja magát. Rá kéne ébredni mindenkinek, hogy ez nem így van. A sok egykönyves író szerintem amiatt is maradt egykönyves, mert nem úgy fogyott az első regény, ahogy számított rá, és ezáltal vagy nincs lehetősége további könyveket kiadni, vagy a kiadója gondolja úgy, hogy többet nem fog tőle megjelentetni. Szóval az íróknak bizony el kell fogadni, hogy megjelenés után is van munka a könyvvel, és foglalkozni kell a marketinggel is.

NiKy: Szerinted mi kellene ahhoz, hogy többen tollat merjenek ragadni és a kiadásig el is jussanak? Hiszen számos képzés található most már, ami azzal kecsegtet, hogy írót faragnak a tanulni vágyókból, mégis kevesen jutnak el a valódi alkotói léthez. Szerinted mennyit számítanak ezek a képzések? Elég a tehetség vagy tényleg szükség van az oktatott anyagra?

M.J.: Úgy gondolom, hogy egyik nélkül nem működik a másik. Vagyis nem lehet bárkiből írót faragni, kell tehetség is, de a tehetség nem minden, tanulni is kell. Egyébként mindig ki szoktam kicsit akadni, amikor valaki a két végletet nyomatja. Mert nem, nincs olyan (vagy legalábbis nagyon ritkán), hogy mindenféle előképzettség nélkül megírsz elsőre egy jó regényt. És nem, nem lehet író bárkiből, aki elvégez megfelelő számú tanfolyamot.

NiKy: Azt írtad, hogy sok alkotónál evidens, hogy megírták a könyvet és az elegendő. Szerinted, milyen marketingfogások segítenék a könyvek népszerűsítését? Te milyen lehetőségeket választasz, mikor a könyvedet nézed? Éltél már youtuberek segítségével? Elvégre haladni kell a korral és ez lesz a következő irányvonal.

M.J.: Szerintem mindenképpen kell egy Facebook oldal, ahol rendszeresen van is tartalom, és az Instagram sem árt. Mindez ahhoz eszköz, hogy az író eljusson az olvasókhoz. Manapság szerintem sok olvasónak már az is fontos, hogy kapcsolatban lehessen az íróval. Beszélgethessen vele pár komment erejéig. Tudom, hogy sok introvertált író van, akinek ez nehezére esik, és biztos vannak olyan olvasók is, akiket továbbra sem érdekel az író személye, de szerintem ők vannak már kevesebben. Egyszerűen kell a közvetlen kapcsolat az olvasókhoz, így lehet eljutni hozzájuk, így lehet meggyőzni őket, hogy a rengeteg megjelent regény közül a miénket válasszák. Posztolni szerintem bármit lehet (nyilván úgy bármit, hogy azért kapcsolódjon az író műveihez), a lényeg tényleg az, hogy az író elérhetővé, láthatóvá váljon az olvasóknak. Közben persze arra is vigyázni kell, hogy az ember ne legyen sok. Hallottunk már olyan íróról, aki ráír a reménybeli olvasóira, és próbálja eladni nekik a könyveit. Nekem van Facebookon oldalam, csoportom is, meg Instagram fiókom. Szerintem jó reklámfogás lehet a nyereményjáték, a beleolvasók, a könyves képek, de tényleg szinte bármilyen poszt jó, ha illik az íróhoz. Recenziós példányokat is szoktam küldeni könyves bloggereknek, az is remek reklám. Youtubereket még nem próbáltam, de már egy ideje gondolok rá, hogy kellene. Valószínűleg a Lowdeni boszorkányhajszával fel is keresek párat közülük szeptemberben. És még szerintem remek marketinglehetőség a moly is. De persze ott is vigyázni kell, hogy ne a mi könyvünk folyjon a csapból is, mert az visszaüthet.

NiKy: Kicsit térjünk vissza az anyaság és család vonalára. A gyermeked kéri, hogy mesélj neki? Mennyire éled ki ilyenkor a fantáziádat vagy hagyományos elveket kedveled és felolvasol egy meglévő meséből?

M.J.: Mesét sosem tudtam írni, és nem is igazán vágyok rá, hogy írjak. Szóval maradok a felolvasásnál. Mivel a lányom kezdetektől fogva látta, hogy én is sokat olvasok és az apja is, hamar megszerette ő is a könyveket. Most már neki is van egy saját kis könyvespolca a mesekönyveinek, ami előszeretettel pakol le teljesen. Mert persze egyetlen könyv sosem elég.

NiKy: Család, barátok milyen véleménnyel vannak írói munkásságodról? Van olyan személy, aki ellene van vagy mindenki támogat? Olvasták bármelyik írásodat, történetedet?

M.J.: Szerencsés vagyok, mert mindenki a kezdetektől fogva támogat. A férjem a legelső regényem első (még nagyon rossz) verzióját olvasta végig becsülettel, és azóta sem mer több könyvembe belekezdeni. Jó, azért azt tegyük hozzá, hogy nyilván a romantikus krimik, amiket én írok, nem elsősorban a férfiaknak szólnak. Anyukám minden regényemet elolvassa, és panaszkodik is, hogy túl sok bennük a szex. De ezenkívül szereti őket. A legjobb barátnőm is minden történetemet olvassa, és sok az olyan ismerős, akik szintén keresik a könyveimet, amin mindig meg is hatódok. Az írással együtt pedig bekerültem egy olyan írós közösségbe, ahol nagyon jól érzem magam, és ahol folyamatosan támogatjuk és segítjük egymást.

NiKy: Szerencsére egyre többen szeretik az őszinte véleményt. Mégis sokan abba a hibába esnek, hogy a saját írásukról nem tudnak reális képet alkotni és nehezményezik a kritikát. Jó kritikusnak tartod magad? Mindig megírod egy olvasásod után a véleményedet vagy finomítasz rajta? Mennyire befolyásol a recenzió, mint lehetőség? Hiszen nemrég volt egy nem kis botrány, ahol a végére a kiadó felbontotta a szerződést a magazinnal. Hogyan vélekedsz erről?

M.J.: Az a gond, vagyis nem tudom, hogy gond-e, hogy elég őszinte vagyok. Így nálam az nem opció, hogy ne azt írjam le egy kritikában, amit valóban gondolok. Nyilván arra azért ügyelek, hogy a hangnemem ne legyen bántó. Minden véleményt alaposan átrágok, próbálok őszinte, de kedves lenni. Azt nem tudom, hogy jó kritikus vagyok-e. Az viszont biztos, hogy elég szigorú. Aki egyszer elkezd írástechnikával foglalkozni, az az olvasmányainál sem tudja kikapcsolni a tanultakat. Ezért biztosan van olyan, amit én hibának érzek, míg az olvasók nem. De épp emiatt mondom mindig, hogy a kritikák szubjektívek. Most lehet, hogy ki fogsz nevetni, de én szívesebben veszem meg magamnak a könyveket, és írok róluk úgy kritikát, mint hogy recenzióként. Persze el szoktam vállalni reciket is, de most már válogatok, hogy mit. A botrány óta, amit te is említettél, főleg. Azóta inkább előre beleolvasok a könyvbe, és csak azután vállalom el a recenziót, ha látom, hogy a szöveg legalább normálisan szerkesztett. Nincs szüksége a magazinnak még egy ilyen botrányra. Azon viszont továbbra sem vagyok hajlandó változtatni, ahogy kritizálok. Le fogom írni a pozitívumok mellett a negatívumokat is. Egyébként elkeserítő hallani sok bloggertől, hogy azért nem olvasnak magyar szerzőktől, mert félnek, hogy ha negatívumot írnak róluk, akkor kiverik a hisztit. Ez annyira gyerekes hozzáállás. Nem értem, miért nem lehet elfogadni, hogy nem mindenki ugyanúgy vélekedik az adott könyvről, és bizony még a legjobb könyveket is lesz olyan, aki nem szereti. A botrányra visszatérve úgy érzem, hogy mi emelt fővel álltuk a sarat. Amiatt persze lelkifurdalásom van, hogy miattam betámadták a magazint és Ágit is. Ezt a részét nagyon sajnáltam. Engem lehet támadni, az nem érdekel, de nem szeretem, amikor miattam másokat bántanak. Az említett kiadó visszalépéséről meg annyi a véleményem, hogy szerencsére azért sok blogger meg meri írni az őszinte véleményét. Így nehéz lesz olyan embert találniuk, aki ír is magyar szerzők könyveiről, plusz el is hallgatja az esetleges negatív véleményét.

NiKy: Én érdekesnek találom a cikkeidet. Gondoltál már rá, hogy máshol is megjelentessél cikkeket, véleményezéseket? Esetleg elfogadnál e más magazin felkéréseket, ha úgy adódna?

M.J.: Ezen még nem gondolkoztam. Vagyis azon mindig gondolkozom, hogy a saját blogomra több könyvajánlót kellene írni külföldi írók regényeiről, meg esetleg más, személyesebb jellegű írós cikket is, aminek a magazinban nem lenne helye, de ez még megvalósításra vár. Más felkérést meg nyilván fontolóra vennék, de csak a szabadidőmtől függően. Mert sajnos ez a gyenge pont. A regényírás az első, a kritika- és a cikkírás csak másodlagos.

NiKy: És végezetül most fog megjelenni egy újabb könyved. Kérlek, mesélj kicsit erről a történetről!

M.J.: Igen, szeptember 15-én fog megjelenni a Lowdeni boszorkányhajsza című könyvem. Ez a Felföldi rejtélyek sorozat első kötete. Romantikus krimi, mint ahogy tőlem várható, de ezúttal Skóciába, Edinburghbe kalauzolom el az olvasókat. Viszont a regény stílusában kicsit más lesz, mint az eddigiek. Véresebb, picit hátborzongatóbb is, és teljesen más lesz a dinamika a két főszereplő között. Lottie, az újságírólányom és Tristan, a nyomozóm rendszeresen egymás torkának ugrik a történet folyamán, és most, hogy már egész jól megszoktam a szexjelenetek írását, ebbe a könyvbe is tettem bele bőven. Egyébként egy élmény volt megírni. Már a nyomdában van a kézirat, és két hét múlva érkeznek is a könyvek azokhoz, akik előrendelték.

Köszönöm szépen a beszélgetést.

Megyeri Judit írónőt itt találjátok:

Facebook

Blog

Rózsakői rejtélyek könyvét itt tudjátok megvenni:

NewLine Kiadó