A Fantasy világok a magyar irodalomban interjúsorozat keretein belül most Kemendy Júlia Csenge írónőt kérdezem az írásról és a világteremtésről.
Köszönöm,
hogy elfogadtad a felkérést és beszélgetsz velem erről az érdekes témáról!
Mit
tartasz érdekesnek a fantasy zsánerben? Szerinted több kihívás van benne, mint
a többi zsánerben vagy mind ugyanolyan?
Gyakorlatilag
bármilyen könyvet ír az ember (kivéve persze az életrajzi és tudományos
köteteket), világot teremt. Amint megteremtettél egy karaktert, megteremtettél
egy egész világot. Igaz, a fantasy ennél sokkal messzebb megy, és talán ez a
legjobb és a legnehezebb része is: nem számít, hogy mágiát vagy éppen elképzelt
társadalmat kreálsz, szabályrendszert alkotni, átgondolni az összes lehetséges
problémát és következményt nem könnyű.
Ugyanakkor
véleményem szerint egyik zsánerben sem könnyebb vagy nehezebb írni – mindenki a
hozzá közel állót választja, függetlenül a felmerülő nehézségektől.
Számomra
azért érdekes, mert sokszor közel áll a mesék világához, én pedig elsősorban
gyermekirodalommal foglalkozom. Viszont van egy sötétebb oldala is – például a
disztópiák –, ami szintén nagyon izgatja a fantáziámat, de biztos vagyok benne,
hogy én sosem tudnék ilyesmit írni.
Hogy
néz ki nálad a világalkotás? Mivel kezdesz, és mit hagysz a végére?
Az időlátók balladája az első fantasy regényem, szóval nem tudom azt mondani, hogy bármiféle szokásom lenne. A világ nem bonyolult, nincsenek mágikus eszközök és lények, gyakorlatilag „csak” az időutazás az, amit fantasy elemnek neveznék benne. És ezt bizony eléggé a végére hagytam, mert még a szerkesztés közben is merültek fel a szerkesztőimben – szerencsére! – olyan kérdések az időutazás szabályaival kapcsolatban, amik nekem sosem jutottak volna eszembe. Nem vagyok túlságosan tudatos író, na.
Mennyi
ideig tart kiépítened a világodat és ez mitől függ?
Azt
hiszem, sosem hagyom abba a világépítést, nincs egy konkrét pont, amikor azt
mondom, vége. Ez is a tudatosság teljes hiányát mutatja nyilván. De Az
időlátók balladájának a világát még mindig építgetem, és nem is fogom abbahagyni,
míg be nem fejeztem a második részt, ami terveim szerint az utolsó is.
Szoktál
ihletet meríteni? Ha igen, honnan?
Persze, szerintem mindenki. Minden könyvem más ilyen szempontból. Hogy Az időlátók balladájánál maradjunk: Pápán, a szülővárosomban játszódik, ezért minden épület és utca, várostörténeti érdekesség képes ihletet adni. Szeretek a belvárosban sétálni, és a karaktereimen gondolkodni, valószínűleg ezt fogom csinálni a nyári szünet alatt – meg kellene írni a második részt.
Mit
érzel a legnehezebbnek és mit a legkönnyebbnek a fantasy írásban?
Ugyanaz
a legkönnyebb és a legnehezebb: a tiéd, bármit megtehetsz. Ami elsőre jónak
tűnik, de ha nincs logika és nincs egy keret, amiben mozoghatsz, az nagyon meg
tudja nehezíteni a dolgokat. Magadnak kell határokat szabnod, hogy ne legyen a
világod egy túltolt, átgondolatlan, értelmetlen massza.
Szerinted
lehet a mai világban újat alkotni, amire még senki sem gondolt, vagy az író
egyedi látásmódja teszi az adott művet különlegessé?
Én
az egyedi hangban hiszek. Azt nem tudom, lehet-e még újat alkotni, talán igen, de
én nem erre fektetem a hangsúlyt, mikor írok. Jobban szeretem egyedivé,
különlegessé tenni a történetet a nyelv segítségével: szeretek erőteljes
képeket, humoros párbeszédeket használni. Ez persze nem jelenti azt, hogy mások
ötleteit lopkodom. :D
A
fantasy remek eszköz, hogy az ember nyíltan vagy burkoltan rávilágítson
bizonyos dolgokra, legyen az társadalomkritika vagy más. Te szoktál élni ezzel
a lehetőséggel vagy kizárólag csak szórakoztatni szeretnél, hogy az olvasó
kikapcsolódjon picit?
Igazából
mindig az írásért kezdek írni. Mert jól esik,
szórakoztat és feltölt. Hogy aztán milyen irányba fordul a történet, és milyen
üzenetet közvetít, az sok mindenen múlik, főleg a karaktereken. Társadalomkritikát
– szerintem, de mindenki azt lát bele, amit akar – még nem szőttem bele egy
regényembe sem, sokkal inkább... nem is tudom, tanácsokat? Mint például: ha
szeretnél valamit, meg kell dolgoznod érte. Talán az üzenet a legjobb szó rá.
Mit
gondolsz a magyar fantasy irodalomról? Külföldi írók meglehetősen komoly
műveket tesznek le az asztalra. Szerinted a magyar írók is képesek erre, vagy
még messze járunk tőlük?
Szerintem elég vegyes a
kínálat – de egyébként valószínűleg a külföldi szerzőkkel ugyanez a helyzet, csak
a legtöbben fordításban olvassuk a műveiket. Nyilván a kiadók csak azokat
veszik meg, amik tényleg jók. Így könnyű „jobbnak tűnni”, hiszen van egy szűrő,
amin át kell mennie a könyveknek, mielőtt fordításra kerülnek. De olvastam már
jó magyar fantasyt, a Mesteralvók duológia például szerintem simán
világszínvonal, ugyanígy Moskát Anita művei is, hogy csak néhányat említsek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése