Köszönöm, S. A. Locryn, hogy elfogadtad a felkérést. Általánosságban szeretnélek kérdezni többek között arról, hogy mi az, ami motivál téged, miként született meg a Gyufaláng, és miért LMBTQ témában írsz.
Aurora:
Hogy
kezdődött nálad az írás? Mikor, minek hatására gondolkodtál el azon, hogy
egyszer író leszel?
S. A. Locryn: Először is, nagyon
köszönöm a felkérést.
Nagyon régóta írok, kilenc évesen kezdtem, és az első történeteimet még kézzel,
füzetbe írtam. A szüleim házában, a régi szobában még meg is van egy halom
belőlük. Mondjuk ezeknek a nagy részét sosem fejeztem be, egy részüket pedig
„alternatív” naplóként írtam – más személyeken keresztül a saját problémáimat
–, mintegy terápiás jelleggel. Talán tizennégy éves lehettem, amikor elkészült
az első történetem, amit már komolyan is gondoltam. Időutazós, fantasy sci-fi
keverék. Visszatekintve rettenetes volt, de talán 14 évesen még belefért. De már
akkor arra vágytam, hogy egyszer megjelenjenek a könyveim.
Aurora:
Van
valamilyen taktikád, amit alkalmazol az írás folyamata során? Egyáltalán
egyedül, nyugiban szeretsz írni, vagy kell hozzá egy kis nyüzsgés?
S. A. Locryn: Mivel a férjemmel és a
macskámmal egy kifejezetten kicsi lakásban lakunk, és a nappaliban került
kialakításra az ő irodája és az enyém is a Home Office miatt, mondhatni mindig
egymás nyakán vagyunk. De ezt egyikünk sem bánja. A nyüzsgésről általában a
macska gondoskodik. :D Írás közben egyébként mindig hallgatok valamilyen zenét,
ami megihlet, vagy mondjuk valamelyik szereplőre hatással van, és akkor amíg el
nem készülök az adott résszel, éjjel-nappal azt hallgatom. Egyébként én
általában a kifejezetten disszonáns zenéket szeretem, úgyhogy többségében a férjem
a szenvedő alany. :D
Aurora:
Mikor,
minek hatására jött az ötlet, hogy LMBTQ+ témában írj?
S. A. Locryn: Azt hiszem, ez a
témaválasztás valamilyen formában mindig is velem volt. Már a legkorábbi
történeteimben is voltak LMBTQ+ emberek, az telt csak időbe, hogy főszerepet
kapjanak. De már a Gyufaláng előtt is voltak olyan történeteim, amiknek ők
voltak a főszereplői. Ennek ellenére a Gyufaláng volt az első, amit elég jónak éreztem ahhoz, hogy beküldjem az Aranymosásra, de megérte, mert végül a Book
Dreams kiadó látott fantáziát benne.
Aurora:
Mesélj
kicsit a Gyufalángról! Hogy jött Sándor és Tamás történetének ötlete?
S. A. Locryn: Eredetileg egy
karácsonyi novellának szántam a Kis gyufaárus lány mintájára. A történet is
valami olyasmi lett volna, hogy amikor újra találkoznak a háború után, akkor
már késő. De egyrészt a szívem szakadt meg értük, másrészt Tamás már a
novellában is több volt egy legyengült katonánál. Döbbenetes élni akarás
szorult bele, és nem volt hajlandó meghalni a novella végén. Sőt olyan rövid
történettel sem elégedett meg. Szóval a regény nagyjából abból a
történetszálból nőtte ki magát, ami az első fejezet.
Aurora:
A regény
Budapesten játszódik. Miért pont ezt a várost választottad helyszínnek?
S. A. Locryn: Egyrészt azért, mert én is itt élek. Másrészt a nagyapám rengeteget mesélt bizonyos eseményekről. Harmadrészt pedig Budapestről nagyon sok információt lehet fellelni, és ezeket mind fel tudtam használni, hogy hitelesebbé tegyem a történetet. Illetve az a kor, amit a könyvben megmutatok, annyi kihasználatlan lehetőséget rejtett, annyi mindenről lehetett írni ezzel kapcsolatban, szinte kiáltott azért, hogy írjak róla.
Aurora:
1947
Karácsonyán találkozik a két főszereplő. Miért pont ezt a kort választottad? Mit
gondolsz, nehezebb vagy könnyebb volt megírni a regényt, mintha jelen korban
játszódott volna?
S. A. Locryn: Amiatt választottam ezt
a kort, mert valami megmagyarázhatatlan érdeklődés köt az első és a második
világháborúhoz, és a köztük húzódó húsz évhez. Viszont a második világháború
utáni magyar helyzettel nem foglalkoztam igazán mélyrehatóan. És úgy éreztem,
hogy ideje lenne utánajárni, hogy ebben az időszakban hogyan tudtak élni az
LMBTQ+ közösség tagjai.
Talán abból a szempontból lett volna könnyebb dolgom a jelen korba helyezni a
történetet, hogy nem igényelt volna annyi utánajárást, és utánaolvasást, mint
így. Viszont témával, problémákkal és konfliktusokkal a jelenünk sem
szűkölködik. Tamásnak és Sándornak sok szempontból könnyebb dolga lenne most,
de bizonyos szempontokból ugyanúgy nehéz.
Aurora:
A Stigmában is megjelent egy novellád. Milyen érzés antológiába írni? Könnyebbnek/nehezebbnek találtad, mint regényt írni?
S. A. Locryn: A szükséges idő és energia befektetést mérlegre állítva egy novellás antológiába írni mindenképp könnyebb szerintem, mint megküzdeni egy regénnyel. A többi aspektusát tekintve csak más. A novelláknak is megvannak a maguk nehézségei és buktatói. De nagyon szerettem a Stigmán is dolgozni, egy újfajta kihívást jelentett. Már csak amiatt is, mert nagyon ritkán írok csak E/1 személyben. Valahogy rettenetesen távol áll tőlem. Néhány szárnypróbálgatás novellát leszámítva nem is kísérleteztem vele. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a Stigmába került novellám kifejezetten jól sikerült. Volt rengeteg inspiráció, amiből meríthettem.
Aurora:
Min
dolgozol mostanában? Mire számíthatnak az olvasóid?
S. A. Locryn: Jelenleg egy kicsit
könnyedebb történeten dolgozom, ami a napjainkban játszódik Edinburgh-ban. Ez a
könyvem mentősökről szól, szóval ez is igényelt nem kevés utánajárást,
különösen, mert Skóciában bizonyos dolgok másképp működnek. Viszont rengeteg
érdekes dolgot tanultam a kutakodásaim során, már csak ezért is megérte minden
pillanata.
Aurora:
Tervezed,
hogy másik műfajban, témában is kipróbálod magad?
S. A. Locryn: Sok témában szeretném
kipróbálni magam, például érkezik majd egy horrorszerű/dark romance könyvem is,
ami szintén Skóciában fog játszódni. Az LMBTQ-t nem tekintem külön témának vagy
műfajnak, én ezt úgy kezelem, hogy ez a szereplőimnek egy éppen olyan vonása,
mint az, hogy milyen színű a szemük, vagy milyen magasak, milyen embereket
választanak maguk köré. Már csak azért is, mert szerintem ennek semmivel sem
kellene nagyobb dolognak lennie egy ember életében, mint az, hogy jobb vagy
balkezes-e. Azt sem tekinti senki betegségnek, emiatt sem szoktak kiutálni
senkit. És innen nézve szerintem a vonzalomban sincs különbség.
Aurora:
A magyar
közönség mennyire befogadó LMBTQ témában? Mik a tapasztalataid?
S. A. Locryn: Sajnos úgy tapasztalom, hogy kevésbé elfogadóak, és az utóbbi pár hónap eseményei óta még kevésbé azok. Ennek ellenére a Gyufalángra túlnyomó többségében jó kritikák érkeznek. Akik eddig olvasták, általában szerették. Bár azt hiszem, ez azért is lehet így, mert akit taszít az LMBTQ+ az nem veszi a kezébe a könyvet, és nem fárasztja magát azzal, hogy foglalkozzon vele. Nem mondom, hogy ez jó így, mert talán megtapasztalhatna egy kicsit más világlátást, de annyira nem is zavar. :D
Nagyon köszönöm az érdekes kérdéseket, amiket kaptam. Igazán jó élmény volt megválaszolni őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése