Gabriel Russ: A tigris szeme

Egy filozofikus hangvételű regényt olvastam az orvvadászat elleni küzdelemről Gabriel Russ tollából A tigris szeme címen. Köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 

Fülszöveg: 

A szavannák vadregényes világát az orvvadászat, a pénzért való szisztematikus öldöklés évtizedek óta egyre közelebb sodorja az ökológiai katasztrófához.

Vajon bele lehet vagy kell ebbe nyugodnunk?

Világunk utolsó esélyét főhőseink képviselik, akik őszinték, dacosak és nem megvehetők. Náluk nem a zöld hasú ropogásáig tartanak az elvek. Ugyan a világ két távoli pontján élnek, mégis együtt veszik fel a harcot egy kegyetlen orvvadásszal és az általa vezetett bűnszervezettel.

Gabriel Russ lebilincselő, szerelmi szállal is átitatott regénye egzotikus tájakra kalauzolja el az olvasót, és mutatja be ezt a kegyetlen világot.

Harc egy ügyért, ami már száz éve is halott volt.

 

Vélemény:

4/5

 

Nagyon fontos, jelentőségteljes téma, amit az író megszólaltat könyvében. Ez egy olyan kérdéskör, amiről beszélni kell attól függetlenül is, hogy minket, magyarokat jelenleg kevésbé érint. De itt is érvényesül a dominóelv: ki tudja, milyen következményekkel jár az emberiség egészére nézve, ha egy-egy faj kipusztul. Hol van ennek a vége? És igen szomorú, hogy világunkban a pénznek nagyobb az értéke, mint annak, hogy megvédjük az állatokat, és ezzel nekünk is legyen jövőnk. Szóval maga a téma és a kivitelezés is nagyon tetszett. Tetszett továbbá, ahogy a könyvben összeértek a szálak. Adam, a fiatal állatvédő találkozik Jacksonnal, aki a maga szabályai szerint él.

            Jackson Curtis valóban egyfajta modern Indiana Jones, aki az állatokat többre tartja az embereknél. A dzsungelben él a halaival, Lunával, a tigrisével, és Abigaillel, a majmával. Az élete jó részét az orvvadászat felszámolása teszi ki, ezen belül pedig a heges felkutatása és elszámoltatása áll a tervei között. Kabir, vagyis a heges, egy orvvadász, aki sakkban tart egy falut, kegyetlen, ha kell gyilkol és megveszteget bárkit, Jacksont persze sosem tudja. Jackson egy igazi kemény legény, aki a saját szabályai szerint él, saját értékrendje van, ezért is olyan hatékony. Ezért sem voltam kibékülve a regény végével. Jackson sokkal többet ér a dzsungelben, az állatok védelmét mindennél előbbre tartva, mint a városban. Értem én, hogy ő is megérdemli a happy endet, de mégis nagyon mérges lettem a végkifejlet miatt.

            Adam egy gazdag srác, aki először dacol az apjával, mivel az nem legális keretek között szerezte vagyonát, egyszerűen egy rossz ember volt. Adam mintha jóvá akarná tenni az apja bűneit, továbbtanul, majd féltestvére oldalán ő is szépen, lassan Jackson Curtisszé válik. Sokszor érződik köztük a párhuzam, például míg Jacksonnak tigrise, Adam oroszlán barátja van.

Eve, Adam fiatalkori barátnője szép, kedves, okos lány, állatorvosnak készül. Amikor megismerjük őket, tizenkilenc évesek, éppen egyetemre készülnek a középiskola után. De valahogy a kapcsolatuk, párbeszédeik alapján inkább 15-16 éves tiniknek gondoltam őket. Amikor felnőttként találkoznak, akkor is úgy éreztem, mintha tinédzserek beszélgetnének. Amúgy szimpatikus volt az ártatlan, kissé gyermeki rajongás és mély szerelem köztük.

Ami nem igazán tetszett a történetben a végkifejleten kívül, hogy volt benne néhány nem túl életszerű jelenet. Például Adam apja nagyon hamar megbánta bűneit, amikor hosszan betegeskedett. Tudom, hogy a betegség megváltoztathatja az embert, de ezt inkább egy hosszú folyamat eredményeként írtam volna le az író helyében, és nem első ijedtségében tett vallomásként, hiszen lehet, hogy a hirtelen megbánás nem túl őszinte. Vagy amikor Jacksont küldik a kocsmába, hogy kihallgassa a heges tervét, holott a heges és valószínűleg annak bandája is ismeri őt. Aztán bosszankodtak azon, hogy lebukott, felismerték őt. Ha jól emlékszem, ebben az akcióban voltak olyan résztvevők is, akiket nem feltétlen ismert a heges, mehettek volna ők Jackson helyett. Számomra az sem volt túlzottan megfontolt Eve részéről, hogy várandósan utazott Indiába. Biztos, hogy a gyermekem egészségét többre tartanám a bosszúnál. Úgyhogy először nem értettem ezt a megmozdulását, de aztán összeállt a kép, és beláttam, hogy ez az utazás a végkifejlet érdekében szükségszerű volt. Továbbá engem az is idegesített egy idő után, hogy bizonyos szereplők állandóan kimondták a másik titulusát, nevét. Például: Igen, professzor úr. Úgy lesz, professzor úr. vagy Igen, Mrs. Lombardi. Úgy lesz, Mrs. Lombardi stb. Ahogy azok a közbeszúrások is furának hatottak, melyek az író gondolatait tartalmazták, kicsit megakasztották a történetet, szerintem jobb lett volna a végén összegezni őket. De annak nagyon örültem, hogy megismertem, hogy az író miként vélekedik bizonyos témákról.

Összességében A tigris szeme egy elgondolkodtató, filozofikus mű, mely fellép az orvvadászat és állatkínzás ellen. Végigizgultam a kalandokat, együtt sírtam, együtt nevettem a szereplőkkel. Érzelmileg hatott rám a hajsza, nagyon vártam, hogy a rossz elnyerje méltó büntetését. Ezután kicsit hiányoltam, hogy miként lesz tovább. Attól, hogy egy-két orvvadászt kivonnak a forgalomból, sajnos a munka még nem áll meg! Úgy vélem, a világnak sok-sok Adamre és Jackson Curtisre van szüksége. Olyanokra, akik kiállnak azok mellett, akik nem tudnak védekezni a puskagolyók ellen. Nagy dicséret illeti az írót, hogy megragadta ezt a témát. Szerethetők voltak a karakterek, gördülékenyen haladt a történet. Ha lesz folytatása, örömmel fogom kézbe venni! 

Gabriel Russ

A tigris szeme