Az “Ismerd meg hazánk íróit”, saját magam kihívása volt, ami sok olvasással kezdődött, értékeléssel, majd videókkal folytatódott. Ezeken túl pedig egy újabb mérföldkő talán, hogy a Magyar Szerzők Könyvei Magazinba is elkezdtem írni, támogatva őket ezzel is. Ezúttal P.R. Reena írónővel beszélgettem. Ezúton szeretném neki megköszönni, hogy szánt rám időt és én mutathatom meg a hamarosan megjelenő e-könyvének borítóját. („A sok titok ellenére megbíznak egymásban és a szerelem is fellángol közöttük. De a múlt elől nem lehet elmenekülni. Viktória ajtaján is kopogtat. Vajon sikerül megküzdenie a múlt démonaival és végre szabadon élhet? Kiderül a könyvből.”)
P. R. Reena
Mióta írsz? Hogy jött ez a dolog?
2021 elején kezdtem el írni. A Facebookon láttam meg egy pályázatot, többször is belebotlottam, és addig motoszkált a fejemben, míg végül nekiláttam egy történetnek. Akkoriban a pandémia és az online oktatás miatt sok szabadidőm volt, amit csendben kellett eltöltenem, hogy ne zavarjam az oktatást.
Mit csinálsz, amikor nem írsz?
Egy gyárban dolgozom, ahol repülőgépekhez készítek kábeleket. A munkám nagy odafigyelést és precizitást igényel. Szabadidőmet a családommal töltöm. Paksi lévén rendszeresen lejárunk a Dunára strandolni, horgászni. Szeretünk a barátainkkal találkozni, jókat szoktunk enni-inni és beszélgetni.
Csak nagy vonalakban mesélnél a nemsokára megjelenő könyvről?
Persze. Megmenteni Viktóriát! címen fog megjelenni. A regény Magyarországon játszódik, azon belül Pakson. A főhősnőm Viktória, aki gyerekként barátjával menekült el Olaszországból. Szüleiket meggyilkolták és rájuk is vadásznak, ezért az életük folyamatos menekülés és bujkálás. Itt ismerkedik meg Viktorral, a terrorelhárítás egyik tisztjével, akit nem véletlenül helyeztek a városba. A sok titok ellenére megbíznak egymásban és a szerelem is fellángol közöttük. De a múlt elől nem lehet elmenekülni. Viktória ajtaján is kopogtat. Vajon sikerül megküzdenie a múlt démonaival és végre szabadon élhet? Kiderül a könyvből.
Jelentek meg máshol is írásaid?
A Megmenteni Viktóriát! című regényem lesz az első regényem, ami megjelenik, de remélem nem az utolsó. Novelláim több antológiában és internetes oldalon is jelentek már meg.
Nyomtatásban:
Láma kiadó - Télvíz idején: Tíz éve decemberben
EzKönyv kiadó - Anyám szíve: A szeretet és a kitartás ereje!
Marysol kiadó - Cseresznyevirágzás: Az állás
P. R. Reena - Megmenteni Viktóriát!
Számtalan fantasztikus író van kis hazánkban. Sokan, mint ahogy én is, még csak bontogatják a szárnyaikat. Nehéz elindulni, ha nincs elég pénzed a magánkiadáshoz, vagy ismeretséged egy kiadóval, aki felkarolna, akkor csak a pályázatok maradnak. Szerencsére sok kiadó indít pályázatokat, nemcsak novella, hanem regénypályázatok is akadnak. Ezeken a kezdő, még tapasztalatlan írók is esélyt kapnak. Ha nem is nyernek, a kiadók tanácsokkal látják el az írókat, ami a jövőben nagy segítség lehet.
Mi a legjobb tapasztalatod, mióta elkezdtél a publikálni?
Nemrég a helyi rádió keresett meg, hogy szeretnének velem interjút készíteni. A beszélgetés fő témája az antológiákban megjelent novelláim voltak, de szó esett a hamarosan megjelenő regényemről, valamint az online megjelent írásaimról is.
Mi a legrosszabb?
Tapasztalataid a kiadóddal kapcsolatban?
A Holnap Magazin kiadó gondozásában jelenik meg hamarosan a Megmenteni Viktóriát című regényem. A szerkesztést és a kiadással járó feladatokat pályázat útján nyertem. A kiadó vezetője nagyon kedves és segítőkész, nemcsak a regénnyel kapcsolatban, hanem az online oldalukon publikálási lehetőséget is biztosítanak számomra.
Ha változtathatnál valamin, mi lenne az? Írással, publikálással kapcsolatban.
Sokkal több időt szeretnék az írásra fordítani, és a publikálásra kész történeteket az olvasók elé tárni.
Mit tanácsolsz a kezdő íróknak?
Még én is az vagyok, szóval ez magamnak is szól. Ne adjátok fel! Használjátok ki a pályázatok adta lehetőségeket. Olvassatok sokat, tanuljatok és írjatok szívből!
Mik a terveid a jövőre nézve?
A Megmenteni Viktóriát! második részének kiadása, ami a Visszakapni Viktóriát címet kapta. Nemrég kezdtem el dolgozni egy következő kéziraton, ami a Rabság lesz. Ezen felül folyamatosan írok novellákat is, amiket többnyire pályázatokra küldök be, vagy a Holnap Magazin online felületén publikálok. Ezt szeretném folytatni.
Szerzői oldal:
A Megmenteni Viktóriát! a Holnap Magazin webáruházában lesz elérhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése