Mai írásomban egy nagyon sokoldalú írónőt mutatok be nektek. Zsiros-Petróczki Kitti neve nemcsak az olvasók körében ismert, hanem az írók között is. Ugyanis ő a Smaragd Kiadó vezetője, aki számtalan írót karolt már fel, és indított el az ismertség felé. Kitti személyében egy energikus, határozott, végtelenül kedves nőt ismertem meg.
Története naplóírással kezdődött, amibe kislánykorában minden fontos eseményt lejegyzett. Sajnos az idő múlásával a teljes naplóból néhány oldal maradt csupán, de az írás és az olvasás szeretete azóta sem csökkent benne, sőt! Lelkesedése a könyvek iránt évről évre nőtt, ahogy egyre több időt töltött az otthonához közeli könyvtárban. Egy idő után már nemcsak a könyvekért ment oda, hanem a különféle meghirdetett játékokban való részvételért. A könyvtár rendszeresen tartott versírós megmérettetéseket, ahol Kitti előszeretettel csillogtatta meg írói vénáját. Ahogy egyre jobban kinőtt a gyerekkorból a versek mellett dalszövegeket és novellákat is kezdett írni.
Az első komoly mérföldkőhöz 2019 decemberében érkezett, ugyanis ekkor jelent meg Lujzi élete című regénye. A történet alapját egyrészt az írónő saját életéből merítette, másrészt ismerőseitől és barátaitól hallott sztorik színesítették. Ekkor még ő maga sem gondolta, hogy egy évvel Lujzi megjelenése után a könyvesboltok polcaira kerül az érem másik oldalát bemutató, Alfonz története is, Alfonz ikerlángja címmel. Nem volt tudatos számára a folytatás, de az olvasói visszajelzésekből azt érezte, hogy nagyon fontos Alfonz szemszögét is bemutatnia, mert a közönség nem mindig értette, szerette Alfonz karakterét. Ekkor még az írónő fejében volt egy olyan terv, hogy a következő regénye Lujzi és Alfonz közös életéről fog szólni, végül csak Alfonz került a történet középpontjába.
Alfonz karakterét Kitti a férjéről mintázta, és bár elmondása szerint a férje élete nem annyira eseménydús, mint a könyvbéli karakteré, mégis sokat tudott meríteni az ő elbeszéléseiből.
Annak ellenére, hogy könyvei nagyon vegyes fogadtatásban részesültek az olvasók körében, ő ennek mégis nagyon örült. Egyrészt sokat tanult a visszajelzésekből, átgondolta mik azok a pontok, ahol fejlődnie kellene a továbbiakban. Másrészt nagyon megindították azok az olvasói visszajelzések, amik arról szóltak, ki miben találta meg önmagát a történetek olvasása közben. Írástechnika terén szerencséjére nem kellett keresgélnie a kurzusok között, mert az élet összehozta a Stílus és Technikával. Alfonz megjelenése után indult közös munkájuk a Smaragd Kiadónál.
Legújabb könyve az Elképzelt terápia néhány hete került ki a boltok polcaira. Merőben más lett, mint az írónő előző két regénye. Több mint egy évig íródott a történet. Egy átgondolt koncepció elkészülte után fejezetről fejezetre haladt benne, precízen és pontosan. Ebben mentora, Wágner Szilárd, a Stílus és Technika szerkesztője segítette. Nagyon sokat tanult és fejlődött ez idő alatt. Szívét-lelkét beleadta a könyvbe, pont ezért nagyon reméli, hogy a történet segít majd az olvasóknak felismerni az életükben felmerülő elakadásokat, és talán megoldást is lelnek a sorok között. Meg szerette volna mutatni, hogyha az ember besokall az élet nehézségeitől, akkor igenis lehet segítséget kérni.
Az írónő különlegessége, hogy a könyveiben egyre mélyebbre viszi a karaktereket és egyre mélyebbről is hozza vissza őket. Kicsit úgy csinál velük, mint az életben, amikor önismereti tanácsadóként foglalkozik a vendégeivel. Hiszen ott is egyre mélyebb és mélyebb témákat dolgoznak fel. Kitti ebben a munkájában is olyan precíz, mint az élete bármely más területein, mert arra nagyon figyel, hogy csak olyan mélyre vigye a klienseit, amilyen mélységeket ő maga is megjárt. Így tud hiteles és profi maradni.
Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a kiadó vezetése és a sok egyéb munkája mellett hogyan és mennyi ideje jut a saját történetek írására. Kittit ismerve nem lepett meg a válasza: egyre kevesebb.
Az Elképzelt terápiát 2021 év végre szerette volna megjelentetni, de a Smaragd életében ez az év annyira eseménydúsra sikeredett, hogy mindig csúsztatnia kellett a kézirat kiadásának dátumán. Lelkiismeretes vezetőként minden megjelenő könyvet kicsit a sajátjának is érez, mindig szívvel lélekkel veti bele magát ezek menedzselésébe, így a saját történeteire jóval kevesebb ideje jut.
Eleinte sajnálta, hogy nem úgy halad a könyvével, mint ahogy szeretett volna, de látva a végeredményt, már egyáltalán nem bánja a csúszást. Volt ideje kiforrnia magát a történetnek. Tanulságként arra jutott, hogy a legfontosabb az időmenedzsment.
Zsiros-Petróczki Kitti írói oldala
Kép: Zsiros-Petróczki Kitti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése