„ A fejemben turmixolódó ötletkupacból azokat veszem előre, amik ügyesen tolakodnak. Akik nem akarnak eltűnni a süllyesztőben hónapok, évek alatt sem. Mert meg akarnak születni.”
Benyák Zoltán írót kérdezgettem az írói létről, illetve a jövőbeli terveiről.
1. Mit érdemes tudni rólad azoknak, akik esetleg nem ismernek még?
Már több mint húsz éve vagyok a pályán. Szeretem a fantasztikumot, a szépirodalmat. Mindig úgy igyekszem írni, hogy ennek a kettőnek a határán járjak. Minden könyvem kicsit más, szeretek érdekes, és emberi témák közt kutakodni.
2. Szerinted eldönthető az, hogy valakiből író lesz? Nálad ez döntés kérdése volt, vagy csak jött a dolog magától?
Azt hiszem, aki arról dönt, hogy író lesz, abban alapban van valamiféle affinitás. Akiből nem lehet író, az valószínűleg sosem gondol erre, vagy talán a büdös életben nem fogott könyvet a kezében. Én úgy látom, ez egy olyan dolog, mint a magukat beigazoló jóslatok. Nálam egy folyamat része volt. A rajzolással kezdődött, iskolás füzetekbe írt és rajzolt történetekkel. Aztán ahogy felnőttem úgy maradtak csupán a szavak, amikkel éppúgy lehet rajzolni, mint grafitceruzával. Az írás lett a fő csapásvonal, de nem maradt el a rajz szeretete sem. A mai napig firkálok, sőt olykor még rajztanfolyamokra is beiratkozom.
3. Szerinted mi a legnehezebb az írói létben?
Az illúziók elvesztése. Gyerekként azt hiszi az ember, hogy egész nap ücsörög az íróasztalnál, vagy hátratett kézzel járkál a parkban a vadkacsákat bámulva. Olykor papírra vet néhány dolgot, és mindenki tapsol. De sajnos nem így megy a dolog. Sok munka van benne, intézni, intézkedni kell, egyeztetni, marketingelni, és a huszonegyedik század írója végül azt érzi, hogy az írói munkában alig marad idő az írásra. Megmaradni a piacon nem könnyű feladat. És cserébe nem hoz annyit, hogy megéljen belőle az ember, így kell egy polgári foglalkozás is, amiből áramot, meg papírt lehet venni az íráshoz, családot eltartani, törlesztőrészletet fizetni.
De nem csak ez a lényeg. Az érem másik oldalán ott van egyfajta szabadságérzet. A gondolat korlátok közé nem szorított szabadsága. Azt hiszem, ezért szeretem a fantasztikumot. Annál szabadabb irodalmi műfaj nem is tudom, hogy van-e. Szeretek írni. Ugyanazt adja, mint az olvasás. Egyfajta belső nyugalmat. Ez az elvehetetlen szépsége.
4. Hogyan ülsz neki a regényeidnek? Milyen szokásaid vannak?
A fejemben turmixolódó ötletkupacból azokat veszem előre, amik ügyesen tolakodnak. Akik nem akarnak eltűnni a süllyesztőben hónapok, évek alatt sem. Mert meg akarnak születni. Nekik nem lehet nemet mondani, ugyanakkor kicsit várakoztatni kell őket, hogy csiszolódjanak, növekedjenek, változzanak.
Az idő bolondjai című könyvem nagyon sok évig tartottam vissza. Talán gyerekkorom óta. Valahogy mindig tudtam, hogy fogok az időről írni, mert az nehéz. Az olyan megfoghatatlan. Egy órásmestert láttam, aki óra nélkül is tudja, mennyi az idő. Egy fiút, aki a történelem kezdetén ellopta az idő homokját, így nem kell megöregednie. Egy kislányt, aki olyan szörnyű betegséggel él, hogy testének sejtjei nyolcszor gyorsabban öregednek, mint egy átlagos emberé. Évek alatt, gyűltek össze, de mikor meglettek, azt gondoltam, hogy ez szép kis kompánia. Érdekes figurák, akikkel lehet mesélni. Aztán rájöttem, hogy ők hárman egy szigeten élnek, Szent Kronon. A szigeten pedig megjelent a szép szemű idő-istennő, és egy ujjcsettintésére megállt az idő. Ezzel a helyzettel kellett megbirkózni a szereplőknek. Nem volt könnyű feladatuk. ☺
5. Melyik karaktered áll a szívedhez a legközelebb?
Mindegyiket szeretem kissé. A rossz szereplőket talán még jobban is, mint a jókat. Vagy az esendőeket. Ott van például Tom Pastor, A nagy illúzió festőművésze, aki már a regény elején feldobja a talpát, és bebarangolja a túlvilágot. Lassanként megismerjük őt, és rájövünk, nem éppen egy makulátlan alak. Mint sok művészféle nem veti meg a drogokat, rossz nőbe szeretett bele, családja szétesett, és ráadásul ugye el is halálozott. De ott a túlvilágon, mégis megpróbál mindent jóvátenni. Eleinte csak ezt tudtam róla. Nem sejtettem, hogy festő. Csak szerettem volna elképesztőn, színes, szagos, izgalmas, kalandos túlvilágot írni. Mikor felmerült, hogy Tom Pastor festőművész, akkor a helyére kattantak a dolgok. Ki más is láthatná azt a valóságból kifordult másik oldalt olyan érdekes szemmel, mint egy festő szeme.
6. Több író is nyilatkozott már arról, hogy a zene és a filmek nagyon inspirálóan tudnak hatni rájuk. Téged mi szokott megihletni írás közben?
Minden hat rám. Azt hiszem, minden hat, mindenkire, ami szemünk vagy fülünk elé kerül. Sokszor észre sem vesszük. Legutóbbi regényem Az utolsó emberigben pedig van minden, ami csak lecsapódott azokban az években. Régóta akartam írni egy olyan sztorit, ami különböző történelmi korokat köt össze, és megmutatja, hogy amit az egyikben jónak hiszünk, az mennyire visszaüt a következőben. Először csak ennyit tudtam. Az egyik számomra érdekes történelmi időszak Amerika benépesítésének kora. Az út az óvilágból az újba, nagy vitorláshajókon, ahogy minden percben meg kell küzdeni a túlélésért. Ez lett az első fejezetem. De Sade márki és az ő khm… különcsége mindig is érdekelt. Az ő lázadó, lázító karakterét akartam megírni a második fejezetben. Hasfelmetsző Jack Angliája a sikátorok, a füsttel, a hajnali köddel, mindig is szívszerelmem volt, így ő lett a harmadik fejezet. Aztán még jöttek mások is. A Kennedy gyilkosság, aminek a dokumentumfilmjeit jobban falom, mint a holdra szállás konteókat. Bekerült a könyvbe továbbá a második világháború egy morzsája, az 56-os forradalmi Budapest, végül az elképzelt jövő, mint Az ember tragédiájában. De hogy mi köti össze ezeket a korokat, eseményeket, és mi a végkifejlet, azt nem lövöm le most. Azt csak az tudhatja meg, aki elolvassa Az utolsó emberiget.
7. Mit üzennél azoknak, akik az írással szeretnének foglalkozni komolyabban?
Kicsiben kezdjék. Szavakkal, mondatokkal. Írjanak sok novellát először, akkor is, ha nem akarja majd leközölni őket senki. Próbáljanak ki mindenféle hangnemeket, hangulatokat. Olvassanak minél több írót, tanulmányozzák a történeteket szerkezetét, a prózák stílusát. Ne akarjanak az első nap három kötetes nagyeposzba fogni.
8. Milyen más hobbijaid vannak az írás mellett, amivel szívesen ütöd el az idődet?
Olykor rajzolok. De ez is összeolvadt kissé az írással. Sokszor a jegyzetfüzet szélére rajzolom a szereplőket, helyszíneket. Így pontosabban ki tudom találni a részleteket. Azt hiszem, a ma emberének, aki inkább filmen szocializálódott, mint könyvön, elengedhetetlen, hogy a szöveg is hordozzon egy jó vizualitást.
9. Kiknek ajánlanád a regényeidet?
Aki még nem olvasta őket. Akinek már van otthon Benyák Zoltán könyv, az tudja, hogy mire számítson. ☺ De viccet félretéve, azoknak, akik az izgalmas történet mellett gondolkodni is vágynak. Én is azt vallom, hogy az emberiség sok felfedezése közül az ember lesz az utolsó, amit meg fogunk érteni.
10. Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Egy friss kézirattal kapcsolatban folytatok tárgyalásokat egy kiadóval. A címe Képtelen történet lesz. Egy vicces és kalandos történet, gyerekszereplővel. Kicsit olyan, mint az Óz a csodák csodája, vagy az Alice csodaországban. Ha a világ is úgy alakul remélem, hamarosan megjelenik, és akkor az olvasók a kezükbe kaphatják végre.
Itt találod az írót:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése