2020. november 15., vasárnap

Interjú S.A. Lorcynnal "Szeretnék maradni az LMBTQ+-nál, de nem feltétlenül csak meleg karakterekről tervezek írni. "

Most egy fiatal szerzővel beszélgetek, aki olyan zsánerben ír, amely még nem terjedt el Magyarországon. Ez a zsáner nem más, mint az LMBTQ+, a fiatal hölgy pedig S. A. Locryn.

Az első könyve egy történelmi LMBTQ+ regény, mely a Gyufaláng címet viseli. Ezt olyan embereknek ajánlom, akik nem rettennek meg a meleg regényektől, és szeretik a történelmet.




Moncsi:

Hogyan jött az ötlet, hogy író legyél?

S.A.: Már nagyon régóta írok, azt hiszem, talán 9 éves voltam, mikor az első történetemet elkezdtem írni. Azóta pedig mindig írok valamit. Eleinte füzetekbe gyűjtöttem a történeteimet, sokszor terápiás jelleggel, mert ezek segítettek túllendülni egy-egy nehéz időszakon. Egy időben illusztráltam is ezeket a történeteket, sőt képregényt is rajzoltam, ez valami 150 A4-es oldalra nőtte ki magát végül (de sosem fejeztem be). Szóval úgy érzem, hogy írás az egész életemet végigkísérte eddig valamilyen módon.


Moncsi:

Miért pont az LMBTQ+ zsánert választottad magadnak? Van ennek valami jelentősége a számodra? Mesélnél erről egy kicsit?

S.A.: Minden történetemben voltak LMBTQ+ karakterek kisebb-nagyobb szerepekben. Például az első regényemben, amit valaha írtam, ami a Lázár Péter címet viseli, a főszereplő lány barátnői azok. Vagy a jelenleg a blogomon futó techno-fantasy történetemben két főszereplő. Viszont addig, amíg neki nem álltam a Gyufalángnak, nem voltam biztos benne, hogy LMBTQ+ főszereplőkről szeretnék írni. Sándor és Tamás győztek meg arról, hogy nekik kell a főszerepbe kerülniük, hogy az emberek többet megtudhassanak erről a közösségről. Arról nem is beszélve, hogy a meleg barátaimon is láttam/látom, hogy miken mennek keresztül, hogy miket kellett kiállniuk. Emiatt is gondoltam, hogy megérdemelnek egy kicsit több figyelmet. Külföldön egyébként sem számít akkora eretnekségnek ilyen témában írni, mint itthon...

Moncsi:
Első könyvedben a történelmi zsáner is felüti a fejét. Mennyire volt nehéz ezt a két zsánert összehoznod?

S.A.: Abban biztos voltam, hogy a második világháború utáni időszakban szeretném elhelyezni a Gyufalángot. Ebből a szempontból nem volt nehéz dolgom, Tamás és Sándor pedig tökéletesen támogatták a törekvéseimet. Ami viszont nem volt könnyű, mire mindent kiderítettem arról, ahogy a melegek éltek abban az időszakban. Ez egy nagyon sok órás, napos kutatómunka volt. Nagyon sok érdekességet találtam egyébként ezek során, és nem csak Magyarországgal kapcsolatban. Például, hogy amikor felszabadították a szövetségesek a náci haláltáborokat, azokat, akik rózsaszín háromszöget viseltek (melegek), még 5 évig fogva tartották, mert nem tudtak velük mihez kezdeni, és ennyi volt a büntető tétel a briteknél. Ezt például sehol sem tanítják az iskolákban. Ahogy azt sem, hogy Magyarország viszonylag biztonságos volt a melegek számára a második világháborúban, olyannyira, hogy a Duna korzón volt például pár rájuk specializálódott szórakozóhely. Ezek pedig annyira népszerűek voltak, hogy titokban a náci tisztek is oda jártak.

Moncsi:

Mennyire nehéz egy olyan zsánerben írni és azt elfogadtatni, ami még nincs annyira elterjedve Magyarországon? Milyen visszajelzéseket kapsz ezzel kapcsolatban?

S.A.: Magában a zsánerben írni szerintem nem nehéz, hiszen csak elhatározás kérdése. Ami viszont nem könnyű, az az, hogy eljussunk az emberekhez. Rengetegszer meg kell nekik magyarázni, hogy milyen célt szolgál egy ilyen regény, vagy hogy miért van létjogosultsága az ilyen történeteknek. A könyvre egyébként eddig csak jó visszajelzések jöttek, aminek egyrészt nagyon örülök, másrészt úgy gondolom, hogy ez azért van, mert aki nem elég nyitott erre, az nem fogja elolvasni. Nem fog esélyt adni ennek a regénynek, hogy megértse, hogy a melegek is csak emberek, és éppen annyi ártó szándék van bennük, mint mondjuk az általa ismert heterókban. Mert nem a szexuális irányultságától lesz valaki jó vagy rossz ember. Az interneten, például Facebookon viszont már más a helyzet. Ott azért kommentek formájában szoktam kapni hideget meleget. De nem bánom, mert ez is azt mutatja, hogy az emberek azért valamennyire foglalkoznak vele.

Moncsi:
Mennyi kutatómunkát igényelt az első könyved megírása? Mert ez a könyv a második világháború utáni Magyarországot is bemutatja egy bizonyos szinten, főleg a fővárost, Budapestet.

S.A.: Nagyon sok utánajárást igényelt. Rengeteget bújtam az internetet, hogy kiderítsem, hol és mennyire volt romos a főváros 1947 végén és 1948 elején. De emellett utánajártam annak is, hogy milyen kórházak működtek a városban akkoriban, sőt az említés szintjén megjelenő árvaház is ott volt, ahol a történetben olvasható. Az a tüzérezred is létezett, amiben a regény szerint Tamás és Sándor szolgáltak, sőt a könyv elejéhez, egészen pontosan a Prológushoz nagyon sok túlélő elbeszéléseit, leveleit és napló bejegyzéseit is elolvastam. Ezek mind segítettek a háborús jelenetek hiteles ábrázolásában. Az 1956-os jelenetekhez viszont elsősorban a nagypapám elbeszéléseit használtam fel. Őt le is tartóztatták a forradalom után, viszont ő két évvel viszonylag könnyen megúszta.

Moncsi:

Kitalált vagy élő emberekről mintáztad a karaktereidet?

S.A.: Teljesen kitalált szereplők, de a számomra mégis olyanok, mintha élnének. Nagyon szerettem őket, és tényleg hónapokig velük keltem és velük feküdtem. Minden szabad percem róluk szólt. Ha innen nézem, nem is nagyon voltak szabad perceim. Talán attól tűnnek ennyire valóságosnak, hogy mint mondtam, létező katonák elbeszéléseiből is építkeztem kicsit. Ennek ellenére Tamás és Sándor élete teljesen függetlenül alakult attól, amit olvastam, csak keretet adott hozzá.

Moncsi:

Hogy jött az ötlet, hogy Tamásnak látomásai legyenek? Mert a történetedben ez fontos szerepet kap.
Ez segített Tamásnak abban, hogy többször is megmentse az embereket és Sándort a fronton, emellett a jövőben is nagy szerepet játszanak ezek a látomások. Mesélnél erről egy kicsit?

S.A.: Eredetileg nem terveztem a látomásokat. A legelsőt tényleg csak annyinak szántam, amiként a könyvben is megjelenik: egy rémálomnak. Aztán Tamás szeme valahogy kinyílt, és onnantól már nem volt megállás a látomások előtt. Viszont nem bánom, hogy így alakult, mert végül is ez fűzte fel a könyv eseményeit, ez fog össze mindent, ami a regényben történik, és ez magyaráz mindent, amit Tamás valaha tett, illetve, amit a regény eseményei után is tenni fog.

Sokszor van egyébként ilyen, hogy én eltervezek valamit, és egy-egy szereplő másképp alakítja az eseményeket. Tamás viszont egész életében rejtőzködött, Sándor előtt is, és előttem is, ezért van az, hogy csak a könyv második felében derülnek ki igazán fontos dolgok róla.



Moncsi:

Mennyire nehéz meleg emberekről írni? Tudom, hogy ők is ugyanolyanok, mint mi, mégis érdekel, hogyan írod meg a szerelmi életüket? Vagy elképzeltél egy párt alapul, és annak segítségével kicsit átdolgozva írtad meg az ő életüket?

S.A.: Különösebben nem vettem alapul egyetlen párt sem, még úgy sem, hogy vannak nehézségei, amikor az ember melegek párkapcsolatáról ír, és itt nem feltétlenül a mindennapi együttélésre gondolok, mert szerintem az éppen úgy működik, ahogy bármilyen kapcsolat esetén. Viszont azt el kell ismernem, hogy „bizonyos részleteknél” nagyon sokat segítettek a meleg ismerőseim, akiket a kérdéseimmel zaklattam. Nagyon hálás vagyok a türelmükért és a nyitottságukért is. Ami számomra nehézséget okozott inkább, az két olyan magának való ember kapcsolatának a bemutatása volt, mint Tamás és Sándor. Hiszen ők sokszor még egymásnak sem tudták beismerni az érzéseiket, vagy megfelelő szavakkal kifejezni a gondolataikat.

Moncsi:

Ha jól értesültem, akkor vannak olyan részek, amik kimaradtak a könyvből, de az oldaladon elolvashatóak. Ezek mennyire befolyásolják a könyv történéseit? Hol lehet ezeket elolvasni, és kinek ajánlod ezeket?

S.A.: Igen, ez így van. Az salocrynwrites nevű írói oldalamon van egy „Pillanat szilánkok” nevű szekció, ide kerülnek fel a regényhez kapcsolódó nagyjából 500 szavas jelenetek. Egyenlőre két, a Gyufaláng befejeződése utáni mini-történet került fel az oldalra. Ezek csak apró kiegészítésül szolgálnak a regény cselekményéhez, viszont nem árulnak el semmi fontosat róla azoknak sem, akik még nem olvasták a könyvet. Azok számára viszont, akik már befejezték, érdekesek lehetnek a jelenetek előtt szereplő dátumok.

Emellett volt még pár jelenet, ami kikerült a könyvből a szerkesztés és lektorálás során. Ezeket is szeretném majd ide feltölteni szépen sorban. Lesznek itt emlékek a háborúból is, illetve olyan jelenetek is, amik közvetlenül a regény cselekményéhez kapcsolódnak.

Moncsi:
Jelenleg dolgozol valamilyen könyvön/könyveken esetleg? Ha igen mesélnél kicsit erről? Hogy megy a munka? Milyen ötleteid vannak a most készülő regényed/regényeidet illetően?

S.A.: Általában egyszerre több könyvön szoktam dolgozni. Most is párhuzamosan kettővel foglalkozom. Az egyik a Gyufaláng folytatása, a másik pedig egy Edinburghban játszódó, mentősökről szóló regény. Ezeknek nagyjából a fele van kész eddig. De ezek mellett kisebb-nagyobb kihagyásokkal érkeznek novellák a blogomra is. Szóval, igen, mindig foglalkozom valamivel.

Moncsi:

Mit gondolsz, továbbra is az LMBTQ+ zsánerben írsz majd, vagy kipróbálsz valami újat?

S.A.: Szeretnék maradni az LMBTQ+-nál, de nem feltétlenül csak meleg karakterekről tervezek írni. A mentős történetem egyik főszereplője például transznemű férfi. Szeretném azt is megmutatni, hogy nekik sem feltétlenül könnyű. Egyébként próbálkozom más zsánerekkel is, van horror-szerű történtem is, illetve van olyan, ami teljességgel a mi időnkben játszódik. Bízom benne, hogy így mindenki talál majd magának kedvére valót a könyveim és egyéb történeteim között.

Moncsi:
Azt már tudjuk, hogy mit írsz szívesen. Na de melyik az a zsáner, ami olvasás terén közel áll hozzád? Van kedvenc könyved? Jelenleg is olvasol valamit?

S.A.: Olvasni is történelmi könyveket olvasok szívesen. Angolul egyébként meglepően sok LMBTQ+ történelmi regényt lehet találni. És sajnálatosnak tartom, hogy nálunk ezek nem jelennek meg, mert vannak köztük nagyon jók és elgondolkodtatóak is.Talán emiatt is vetettem magam bele éppen a történelmi témába, hogy itthon is legyen ilyen. Nagyon sok kedvenc könyvem van, de talán a legkedvencebb a Finding You, Finding me Bailey Queentől és az Echoes Rising trilógia Anne Barwelltől. Mind a kettő második világháborús történetet dolgoz fel, és mind a kettőben központi szerepet kap a főszereplők melegsége, ahogy el kell rejteniük, hogy kik is ők valójában. Nagyon érdekes történetek. Most viszont egy misztikus krimisorozat tizedik kötetét olvasom.

Moncsi:

Mik a terveid a távoli vagy a közeli jövőben az írás terén, esetleg a magánéletben?

S.A.: Írás terén röviden összefoglalva annyi, hogy továbbra is írjak. Nagyon sok ötletem van, nem szenvedek hiányt ihletből, ami mindenképp jó. A magánéletben elsősorban az a tervem, hogy ismét tudjak utazni. Szeretek külföldi utakra menni, elképesztő, hogy mennyi inspirációt lehet ezekből gyűjteni. Illetve szeretem megnézni azokat a helyeket, amikről írni tervezek. Mert mégis csak úgy lesz hiteles, ha láttam a saját szememmel.

Moncsi: Köszönöm szépen S. A. Locrynnak, hogy vállalta velem az interjút és azt is, hogy válaszolt a kérdéseimre. Öröm volt veled beszélgetni.

S.A.: Én köszönöm a kérdéseket. Igazán érdekes volt megválaszolni őket.


S.A. Locryn hivatalos oldala

S.A. Locryn csoportja

S.A. Locryn blogja

Libri

BookLine

Book Dreams Kiadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése