Körömi Reni: Az elfeledett völgy

Kalandos, izgalmakkal teli ifjúsági fantasyt olvastam, amit ezúton is szeretnék megköszönni az írónőnek, Körömi Reninek és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinak.

Fülszöveg:

Adott egy 14 éves öntörvényű, arrogáns tinilány és az ő legjobb barátja, az iskola ügyeletes lúzere. Vakációzni készülnek a lány rokonaihoz egy isten háta mögötti, eldugott kis völgybe. A nehézkes indulást hihetetlen kalandok sora követi. Érdekes titokra derül fény főhősünk származását illetően, szörnyek veszik őket üldözőbe, feltűnik egy titokzatos gonosz boszorkány, aki a lány életére akar törni, közben mesés lények segítségét veszik igénybe, és csodálatos tájakon kalandoznak…

 

Értékelés:

 3.5/5

A borítóval szeretném kezdeni. Sajnos ez a borító nem jó, kicsit sem passzol a történethez, amitől átvertnek érzi magát az ember. És hogy miért mondom ezt? Mi jut eszetekbe, ha ránéztek a könyvre? Nagyvalószínűséggel, hogy egy túrázós kalandregényt fogtok a kezetekben, nem? Nekem legalábbis ez jön le belőle. A képen nem látunk mást csak egy havas tájat, aminek, elismerem, van köze a történethez, mégsem tartom jó választásnak, hogy borítóképként szerepeljen. A könyv címéből sem jön rá rögtön az olvasó, hogy fantasyt fog a kezében. Csupán a fülszöveg utal erre, de azt többnyire már akkor olvassa el az ember, ha megtetszett neki a borító. Emiatt sajnos, szerintem, egyáltalán nem jut el a könyv a célközönségéhez, ami sajnálatos, mert egyébként egy nagyon érdekes történetről beszélünk.

Ennél méltóbb borítót érdemelt volna.

És akkor most térjünk rá magára a történetre. Imádtam a hangulatot, amit az írónő teremtett, könnyű volt belemerülnöm. Néha az az érzésem támadt, hogy egy egészestés mesefilmet nézek, és mivel én a mai napig szeretem a meséket, így ezért odavoltam.

Tetszett a világ, amit az írónő felépített. Az érdekes lények és a környezet, ahol éltek lenyűgöző volt. Olyan természetességgel mutatta be, hogy az ember nem kérdőjelezett meg semmit, csak hagyta, hogy magával ragadja a varázslat. Élvezettel barangoltam az elfeledett völgyben a gyerekekkel, akiket szerettem is meg nem is. Rosey nem vált a kedvencemmé, bár eleinte nagyon csíptem, de Samy és Mill nagyon aranyosak voltak.

Bár a főszereplők tizennégyévesek, ennek ellenére mégis többször előfordult, hogy sokkal fiatalabbnak éreztem őket, ami adódhatott a túlságosan gyerekes viselkedésükből. Rosey, egy karakán, talpraesett csajszinak indul az elején, akit könnyen megszeret az ember. Aztán egy kicsit hisztis, butácska lány képe bontakozik ki az olvasó előtt, aki főleg magával foglalkozik, és semmit nem vesz észre abból, ami körülötte zajlik. Ezeket többször megerősíti a viselkedése és a beszédstílusa is. A túl sűrűn használt „jóvan” „ne má” és társai erősen azt a hatást keltik az emberben, hogy ez a karakter ostoba, ami hamar idegesítővé válik. Sajnos ez a lebutított beszédstílus nagyjából minden karakternél feltűnik. Nincs elkülönült stílusuk, minden szereplő közel azonosan beszél, amitől nehéz köztük különbséget tenni. Még Samy is sokszor így nyilvánul meg, pedig nála hangsúlyos, hogy nagyon okos és művelt, a beszédéből azonban ez nem mindig érződik. A legtöbb szereplőnek ugyanaz a szavajárása, még a felnőtteknek is. Mivel több esetben a párbeszédek nagyon tömények, tehát nincs bennük közbeszúrt narráció, ami elárulná, hogy ki beszél, így előfordult, hogy belezavarodtam, és vissza kellett olvasnom, hogy felvegyem a fonalat.

Továbbra is a párbeszédeknél maradva, meglehetősen zavarónak éreztem a betűk és írásjelek halmozását, ahelyett, hogy árnyaltabban lett volna érzékeltetve, épp hogyan szólalnak meg a szereplők. Egy-két „ááá” vagy „óóó” belefért volna, de hogy majdnem minden második vagy harmadik megszólalásban valaki azt mondta, hogy „neee mááár” vagy Jóóóóvaaan” ez kimondottan zavarta a szemem, és rontott az olvasás élményén. Ezek helyett jobban örültem volna, ha a narráció mutatja meg nekem, hogy az illető kiáltott, dadogott, vagy esetleg mást csinált. És pont ez igaz a halmozott felkiáltójelekre is, amiből szintén akadt bőven. Ezt már csak azért is sajnáltam, mert a narráció kellemes volt, jól esett olvasni.

Jellemfejlődést különösebben nem tapasztaltam, pedig azért vártam volna, hogy a kalandok végére megváltoznak a fiatalok. Az hogy jó, vagy rossz irányba, már mindegy. Talán Samy volt az egyetlen, aki mintha picit megkomolyodott volna a végére, ami mondjuk érthető is, azok után, amiken keresztülment. Azonban Rosey ugyanaz a butácska, másokkal különösebben nem törődő csitri maradt, aki volt. Azt mondta, hogy Samy a barátja, és szereti, de nekem végig az jött le, hogy csupán ösztönösen ragaszkodik hozzá, ami így maradt a történet végére is. És ennek ellenkezőjéről a narráció sem tudott meggyőzni, pedig nagyon igyekezett, azonban a lány magatartása elütött attól, amit a mesélő mondott róla. Talán a nagymamája volt az egyetlen személy, akit tényleg, őszintén szeretett.

Mindezektől függetlenül tetszett a történet, és élvezettel merültem bele. Bátran ajánlom bárkinek, aki szereti a meséket vagy szeret egy másik világban kalandozni. Ezen felül kimondottan ajánlom a tinédzsereknek. Ha valaki azon gondolkozik, hogyan szerettesse meg tini gyerekével az olvasást, akkor szerintem ez a könyv jó választás hozzá. Egészen biztosan sikerrel jár majd vele.

Körömi Reni

Az elfeledett völgy