A Fantasy világok a magyar irodalomban interjúsorozatom keretein belül most Darvas Petrát kérdezem az írásról és a világteremtésről.
Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést és beszélgetsz velem erről az érdekes témáról.
Én
köszönöm, hogy részt vehetek az interjúban.
Miért pont a fantasy zsánerben kezdtél el írni? Mit szeretsz benne?
Azért
szeretem a fantasyt, mert határtalan lehetőségeket kínál az írónak, ugyanakkor
óriási kihívás. Nem csupán misztikus, mágikus cselekményekkel, izgalmas
világfelépítéssel és jól megformált szereplőkkel kápráztatjuk el az olvasót, hanem
ezek összhatásával teremtünk eredeti, átélhető atmoszférát. Ilyesmit alkotni
pedig kihívás.
Először
megjelenik a téma, amiről írni szeretnék, párhuzamosan pedig megformálódnak a
szereplők. Tudom, milyen fejlődési ívet szánok nekik, és ehhez olyan
környezetbe kell őket helyeznem, amellyel kölcsönösen hatnak egymásra. Ez akkor
valósulhat meg, ha a világ azelőtt is működött, hogy a karakterek betették
volna oda a lábukat.
Szeretem
a portal fantasyt, mert az a szereplő, aki átlép egy másik világba, nemcsak
azon a világon alakít, hanem hazatérve, a benne végbement fejlődéssel eddigi
életében is megváltoztat valamit. A karakterfejlődés mindig fókuszban van, és jelen
tudásom szerint, ezt eddig a portal fantasyban tudtam a legjobban kibontani.
Attól
függ, mit írok éppen. Novella esetén kifejezetten funkcionálisan építem fel a
világot, hogy a szereplők tudjanak benne létezni. Regény írása előtt fontos
szempont, hogy a világ működjön önmagában is, a mágia ne legyen öncélú motívum.
Az Ikrek Mágiája egy olyan világban játszódik, melynek első sugallata nagyjából
négy éve született meg a fejemben. Szóval sok időbe telt, amíg a többszöri
átformálással olyanná vált, amelybe beengedtem a szereplőimet.
Sokat,
sokszínűen álmodom, fantáziautazásokat teszek, állandóan párbeszédeket futtatok
a fejemben, képekről találok ki eredettörténeteket. Szeretem a fantasy
filmeket, olvasok a zsánerben és zsáneren kívül, illetve nyitott szemmel és
füllel járok. Néha elég egy utcatábla az ihlethez, vagy egy elcsípett mondat a
boltban. Ezeket olykor kisebb, csattanós történetekben is megírom. A
karakteralkotáshoz pedig elengedhetetlen pszichológiai, önismereti, társadalmat
érintő témák követése. Mivel jelenleg ifjúsági történet írok, a kamaszokkal,
családdal kapcsolatos témák kifejezetten fókuszban vannak.
Az
olvasók közül vannak, akik szeretik, ha már a történet elején hosszú leírásban
képet kapnak a világról és annak különlegességeiről, esetleg lényeiről,
törvényeiről, míg mások azt szeretik, ha fokozatosan tárul eléjük a világ, és a
cselekménnyel együtt válik láthatóvá. Én az utóbbi táborba tartozom, ezért így
is írok. Abból a szempontból nagyobb falat ez a technika, hogy tudatosabb
tervezést igényel az információk átadásának szempontjából. Nagyon szeretek több
nézőpontkarakterben dolgozni, a helyszíneket, új információkat az ő szemükkel megmutatni,
az olvasó így az ő reakcióikon keresztül élheti át a történetet. Otthonos terep
számomra a nézőpontváltás, szeretek a szereplők bőrébe bújni, megszólalni a
hangjukon.
Nekem
az a legnehezebb a fantasy írásában, hogy nem látok rá kívülről a szövegemre,
vajon sikerült-e az olvasónak átadnom az atmoszférát, érthető-e a történet.
Ilyenkor pihentetem a szöveget, majd visszatérek rá később. Hosszadalmasabb így
az alkotási folyamat, de megéri.
Szerintem
az írói hang sokkal fontosabb, mint az, hogy egyes motívumokkal találkoztunk-e
már vagy sem. Ha több író által megalkotott világ nagyon hasonló, akkor is
biztosan mást fognak a karakterei kihozni a történetből. Engem sokkal inkább
zavar, ha a szereplők kidolgozatlanok.
Olvasóként
az a tapasztalatom, ha a karakterek életre kelnek, bármilyen történet magával
ránt. Ha a világ jól felépített, és még az író stílusa is tetszik, oda- és
visszavagyok.
Mit gondolsz a magyar fantasy irodalomról? Külföldi írók meglehetősen komoly műveket tesznek le az asztalra. Szerinted a magyar írók is képesek erre, vagy még messze járunk tőlük?
Nem
nemzeti kérdés, ki milyen komoly művet tesz le az asztalra. Tudjuk, hogy a
magyar írók helyzete nehéz. Hazánkban kevesen engedhetik meg magunknak, hogy az
írás legyen a foglalkozásuk. Lehetőségektől, tapasztalatoktól, környezettől,
habitustól, életmódtól is függ, ki mit tud kihozni magából, és nem kevés
tanulástól. Egy írónak ugyanúgy tanulnia kell, követnie a trendeket, csiszolni
az írástechnikáját, mint ahogyan az orvosoknak, tanároknak is továbbképzésekre
kell járniuk. Az is tud jó történetet írni, aki bejárta a világot, ahogyan az
is, aki csak a Balatonig jutott el, mert ha megtalálja az írói hangját, meg
tudja írni azt a történetet, amellyel vonzza majd a közönségét.
Szerintem
több magyar író történetét popcornnal és kólával a kezünkben látnánk viszont,
ha az író Amerikában született volna. De nem attól lesz jobb vagy rosszabb egy sztori,
hogy vászonra kerül-e vagy sem. Szóval higgyük el, hogy jók vagyunk; sokat írjunk,
olvassunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése