Jud Meyrin: A múlt bűnei

Egy lebilincselő romantikus krimit olvastam Jud Meyrin tollából A múlt bűnei címen. Köszönöm az írónőnek, hogy lehetővé tette, hogy elolvassam a művét, és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy közölhetem a véleményemet róla. 

 

Fülszöveg:

Egy csók, aminek meg sem kellett volna történnie, és egy tragédia, ami mindent megváltoztatott.

James, Fanny kedvese eltűnik egy viharban, és többé nem kerül elő.

Tíz évvel később a nő Ivybridge-ben, az álmos dél-angliai kisvárosban él. A múltat már réges-rég mélyen eltemette magában, egy nap azonban holttestet találnak a falu patakjában. A nyomozást Alexander, James bátyja vezeti. Fanny azóta a végzetes, tóparti este óta nem látta a férfit, mégsem tudta elfelejteni őt és a csókjukat. Alexander felbukkanása pedig mindent felkavar.

Alexander is sóvárog Fanny után, de küzd az érzés ellen. Próbál inkább a szövevényes ügyre koncentrálni, ami egyre veszélyesebbé és személyesebbé válik. Meg tud küzdeni Fanny és Alexander a gyilkossal, aki jóval közelebb van hozzájuk, mint hitték? Megbirkóznak az egymás iránti, ellentmondásos érzéseikkel?

Vagy a múlt végleg tönkreteszi a jövőjüket?

 

Vélemény:

5/5

 

Nem ez volt az első könyv, amit az írónőtől olvastam, de a hangulata miatt mégis ez tetszett nekem a három eddig megjelent regénye közül a legjobban. A romantikus krimi zsánert tulajdonképpen általa/tőle ismerhetem, hiszen korábban még nem olvastam más regényeket ebben a műfajban. Nem vagyok a zsáner szakértője, de annyi biztos, hogy a Jud Meyrin könyveket nagyon megkedveltem. Ahogy lenni szokott, itt is adott egy nyomozó és egy, a nyomozásban valamilyen úton-módon segédkező nő, akik között feléled a szikra. Ennél a történetnél az tetszett igazán, hogy jelentős szerepet kap benne a „sötét múlt”, és egy tiltott szerelem. A szereplők szenvednek az érzéseiktől, és a múltban elkövetett „hibáktól”, melyek a jelenre is kihatnak. Éppen ezért olyan lebilincselő, egyben kissé szomorkás hangvételű, de nagyon izgalmas ez a történet.

            Adott Fanny, egy szakács lány, aki kicsit nekem a „végzet asszonyaként” jelenik meg, mivel a környezetében több férfi is odavan érte. Könnyen szimpatizálni tudtam vele, nemcsak azért, mert jókislány szerepben tündököl, hanem mert őt is nyomasztja a bűntudat, vívódik belülről. Sajnáltam, amiért életére örök bélyeget nyomott a fő szálhoz képest tíz évvel korábban történt tragédia. Mindez nagyon emberivé és szerethetővé tette őt.

            Alexander ellenben kicsit rosszfiú színezetben tűnik fel. Ezt mutatja hirtelen természete, tinédzserkori kilengései. Őt is hamar megkedveltem, és csakúgy, mint Fanny-t, sajnáltam, amiért tíz év súlya ül a szívén, és amiért bűntudata van.

            Rajtuk kívül még könnyen szívembe zártam Kate-et, kellően antipatikusnak találtam Fanny pénzsóvár testvérét, a kertész pedig mindvégig gyanús volt. Először azt hittem, hogy ő lesz az a rég eltűnt személy, akit keresnek, csak átoperáltatta magát, vagy valami ilyesmi történt vele, aztán persze kiderült az igazság, és az sem tetszett kevésbé, mint amire gyanakodtam.

            Arról is szoktam szót ejteni, ami nem fogott meg a történetben. Szerintem itt minden szál épp jó helyen és jó időben gabalyodott össze, minden a maga idejében derült ki ahhoz, hogy a végletekig fenntartsa az olvasó érdeklődését. Ezért nem sok negatívumot tudok felsorolni. Amit pedig igen, az nem az írónő hibája, hanem én magam nem igazán szeretem az amnéziás történeteket. Lehet, hogy azért, mert a brazil szappanoperák női szereplői jutnak róla eszembe, és ezért idegenkedek tőle. Persze tudom, hogy ez egy létező betegség, és a könyvekben jó eszköz arra, hogy a kellő ideig távol tartsuk a szereplőket. De valahogy hihetetlen, hogy e betegség ellenére a mai világban nem találnak meg egy eltűnt személyt, hogy az mondjuk, nem találkozik saját magával a televízióban, újságban, és nem eszmél rá arra, hogy „Jé, engem keresnek!” Persze ez ettől függetlenül még lehetséges, valószínűleg csak nekem fura.

 Összefoglalva A múlt bűnei a könyv utolsó soráig izgalmas, lebilincselő történet azoknak, akik kedvelik a romantikát és a krimit. Úgy érzem, e két műfaj elemeiből nem volt sem több, sem kevesebb, mint ami pont elég lett volna ahhoz, hogy az olvasó élvezze a történetet. Azok kellően kiegészítették egymást. Engem megfogott a regény kissé szomorkás hangulata, mely a szereplők lelkiismeret-furdalásából és önvádjából fakad. Tetszett, ahogy az írónő adagolta az információkat, az olvasó közben végig elméleteket gyártott arról, hogy ki a gyilkos. Én egyáltalán nem gyanakodtam a valódi tettesre, úgyhogy emiatt is nagy hatással volt rám, amikor ez kiderült. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a műfajt, és egy érdekfeszítő történetre vágyik.

Jud Meyrin szerzői oldala

Moly