Most a Tudtad-e? rovatban olyan írónő árul el magáról titkokat, akinek meséi a filmvászonról is visszamosolyognak ránk. Nagy megtiszteltetés a magazin számára, hogy elárult nekünk pár titkot, amit veletek, kedves olvasókkal is megosztunk. Az egyik kedvenc magyar rajzfilmem is az ő nevéhez köthető, amiről nekem fogalmam sem volt. Ez az írónő nem csak meséket, de regényeket is ír. Ő nem más, mint Lídia Fedina írónő.
Most pedig jöjjenek a titkok, amiket az írónő megosztott velünk:
1) Sikerfal és az elsők: 16 önálló kötetem jelent meg eddig. Tavaly karácsonyra a két utolsó. Két irodalmi díjam van: 2018-ban Zsoldos Péter díjat kaptam novella kategóriában, és 2019-ben Galaktika közönségdíjat szintén egy novellámért – aztán jött a covid...
Már gyerekként is
írtam, bábdarabokat, ismert mesék átiratait olyan bábukra,
amilyenjeink voltak – természetesen csak saját használatra (8-10
éves lehettem). Első színdarabomat egy Mikulás ünnepség
keretében mutattuk be az általános iskolában (Hová tűntek az
ajándékok? címmel). Első megjelenésem a gimnázium
újságjában történt, ahol egy sci-fi novellával debütáltam (A
Bermuda-háromszög titka címmel). Első könyvem a Vili a
veréb animációs film átirata volt könyvre. Első önálló
kötetem a 2002-ben megjelent Akikről a mesék szólnak volt.
2) A traktor útjában, avagy ledarálva: Adalék a lányregény sorozatomhoz – ez elég régen volt már, a kiadó meg is szűnt, úgyhogy nevek nélkül elárulhatom:
Írtam két rövid jelenetet, amiket az egyik iskolában a tanárnő be is tanított a gyerekeknek. A könyvbemutatón, a Vörösmarty téren adták volna elő, csakhogy:
A könyvhét csütörtökön kezdődött, pénteken meg évzáró volt az iskolában. Így csütörtökre tettük a könyvbemutatót. Mindent megszerveztem, amikor a kiadóm felesége, aki egy traktor érzelmi szintjén mozgott akkortájt (most nem tudom hol tart), lefújta az egészet, mondván, hogy nincs is felépítve a gyerekkönyves színpad, nincs hangosítás, nem lesz kint senki a téren stb. Nem lett az egészből semmi. Nem a hiúságom sérült, hanem a csalódott gyerekeket sajnáltam. A tanárnő szuper volt, azt mondta, nem ártott meg nekik, hogy megtanulták a szerepeket – természetesen minden szereplőnek ajándékoztam egy tiszteletpéldányt a könyvből (a kiadó adta). Persze, kimentem csütörtökön a Vörösmarty térre sokad magammal, mert volt érdeklődő bőven, megnéztem a felépített színpadot, ahol valóban nem volt még beszerelve a hangosítás, na de egy jelenetet nem egymásnak adogatott mikrofonokkal játszunk el, hanem szép hangosan beszélünk, és akkor mikrofon nélkül is hallja a közönség... Tény, hogy a kiadó hamarosan befejezte tevékenységét – gondolom, a feleség „áldásos” csörtetése miatt, és én megváltam tőlük. Furcsa együttműködés volt: a kiadóval nem lett volna gond – egy nagyon értelmes férfi, szintén író ember, de az asszony... huh.
3) Sosincs későn, avagy esküvő covid idején: 60 évesen mentem életemben először férjhez Kiss Ferenc képregény gyűjtő és Rejtő-kutatóhoz. Tavaly előtt májusban a covid idején két tanú jelenlétében és slussz. Nem siettem el. Tavaly akartunk lakodalmat, de a Gundel, ahová terveztük, nyárra nem nyitott ki. Szeptember elején pedig, amikor a Gundel kinyitott, már lezárták az országhatárokat az újabb hullám miatt, és így a német és szlovákiai barátnőim (a vendégek 10%-a), nem jöhetett volna el. Szóval lefújtuk a lagzit, de azért megtartottunk szűk családi körben egy templomi esküvőt és ebédet. Idén májusban, terveink szerint a második házassági évfordulónkra elmegyünk egy egyiptomi nílusi hajóútra.
4) Egymásra találva: Többen szóvá tették, milyen aktív vagyok mostanában a megjelenések terén. Ennek a titka abban van, hogy a férjemmel közösen dolgozunk nagyszabású műveken: A Seuso-mozaik 2019-ben jelent meg, a Tőről vágott magyar ember (Petőfi életrajz) 2021 karácsonyára. Férjem találta ki ezt a két témát, és ő a fő adatgyűjtő. Megírta a képregényeket, én haladtam utána a regényekkel. A Seuso-mozaik képregény négy nagyszerű rajzoló munkája, tavaly előtt jelent meg (kiadó: Vitanum Kft. Író: Kiss Ferenc, grafikusok: Sarlós Endre, Sváb József, Szendrei Tibor, Tebeli Szabolcs). Gyönyörű lett. A Petőfi képregény még készül.
5) Egy kis kitérő: Diafilmeket is írtam, pontosabban hármat: Bucó, Szeti, Tacsi és Micike – A drónok harca (a férjem képregényéből), Pinokkió (Dargay rajzokkal, az eredeti képregényből) és az Erdei lakodalom (kapott képek alapján).
6) Fránya producerek: Két egész estés animációs film forgatókönyvét írtam: Hayy, a sziget gyermeke és Sivatag gyöngye. Mindkettő Magyarországon készült, a Hayy egy arab filozófiai mű mesére való átültetése, amelyben az állatok által felnevelt gyermekből istent ismerő ember válik – olykor levetíti a magyar televízió. A másik egy vérbeli lovas történet amit, sajnos, nem vetítenek sehol, csak a Kecskeméti Filmfesztiválon mutatták be anno – én nem is láttam! Ennek a filmnek az érdekessége, hogy mivel a producer lova meghalt, ragaszkodott hozzá, hogy a filmbeli főszereplő ló is haljon meg! Jaj, producerek! – úgy oldottam meg, hogy a csikójában tovább él.
7) Árulások: A Pannónia Filmvállalat megszűnésével kikerültem az animációs filmből, és a mai napig nem sikerült oda íróként visszajutnom – ebben két „barát” árulása is ludas, akik közül az egyik csak hazudott, hogy ígérgetései ellenére nem segíthet, a másik viszont akadályozott is. Hogy mi vezette őket? Nyilvánvalóan az önzés, amikor úgy gázoltak át rajtam, hogy észre sem vették. – De lehet, hogy csak én vagyok jóindulatú, mert igenis látták, kit taposnak le. Ma már egyik sem a barátom, nem volt veszekedés, csak eltávolodtam tőlük. Így legalább nem bánthatnak többé. Mindkettő nagyon fájt. Azt hiszem, az árulásnál jobb elveszíteni valakit a halál által örökre, mert akkor legalább az illúziók megmaradhatnak.
8) Szeretet: Bár nem mentem férjhez időben ahhoz, hogy gyermekeim legyenek, a húgom lányát és fiát sajátomként szeretem, és úgy hiszem, nagyon jó a kapcsolatom mindkettőjükkel – ahogy húgommal is, aki a legjobb barátnőm. Édesanyám, sajnos nagyon fiatalon (62 évesen) meghalt, Édesapám idén tölti a 89-et, nagyszerű ember, egy igazi Grál-lovag az utolsók közül. Az, hogy a férjemmel egymásra találtunk: egy csoda. Rengeteg szeretet van benne: nem lehet őt nem szeretni.
9) Kapálózzá! : Ismeritek a viccet, amikor a cigány úszni tanítja a fiát? „Kapálózzá! – kiabálja neki jó párszor a partról, aztán legyint: – Na, b*meg!” Hát kapálózok én is, próbálok magyarosan is meg pontosan is fordítani. Fordítani kell, mert könyvírásból nem tudom eltartani magam. Igaz, adminisztrátorként dolgozom a húgom mellett az orvosi rendelőjében – ez a másik bevételi forrásom. Édesapámmal együtt fordítunk, ő 70 évesen új szakmát tanult meg a jóvoltomból: a szakfordítást, és újabban a műfordításba is belekóstol. Apukám fordította le pl. tavaly a Szigorúan titkos koszorúslány című könyvet, amit aztán én is átolvastam, sőt 20 éves unokahúgommal is elolvastattam, véleményeztettem a mai kifejezések miatt. Talán nem kellett volna egy ilyen modern regény fordítására vállalkoznunk, öregek vagyunk mi már ehhez, de ami történt, megtörtént – nem elég, hogy a szerkesztő több szlenget szeretett volna bele, de a kiadói munka során valami konvertálási hiba is becsúszott, ami miatt tele lett a szöveg plusz betűkkel, össze-vissza csúszással: szóval megszenvedett, mire mindent kijavított. Ez a munka – éltemben először – nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A tanulság megvan: szlenges, fiatal felnőtteknek szóló könyvet nem fordítunk többé. Maradnak a klasszikusok.
10) Rémségek: Tudom milyen az utazási fóbia, amikor az ember egy 100-al haladó autóban úgy érzi, hogy száguldunk és összeszorul a szíve a rettegéstől. Nem tudom, mitől alakult ki, de sikerült legyőznöm, saját erőből (pszichológussal biztosan gyorsabb lett volna...)
Azt is tudom, milyen az, amikor idegen hang szólal meg az ember fejében. Amikor kómában levő édesanyámhoz mentem be a kórházba, egyszer csak megszólalt a fejemben egy idegen hang. Nem tudom már, mit mondott, de azt hiszem, kezdtem beleőrülni abba, hogy már hetek óta (amit én úgy éltem meg, mintha 3 hónap lett volna) járok a kórházba. Magamra parancsoltam, és a hang nem jelentkezett többé. Azért elég ijesztő volt. Horror íráshoz felhasználható elem.
A legutolsó ilyen szörnyűség, ami történt: pont egy éve édesapámnak megállt a szíve, és újraélesztettem. Szerencsére túlélte, mivel mondta, amikor rosszul lett, hogy kezd leállni a szíve: így tudtam, mit kell tennem. Tudtam...? Nem kívánom senkinek azt, amit megéltem. Azt sem tudtam, mi a mentők száma. Én még a 04-ben nevelkedtem, az amerikai filmek lökik a 119-et. Nálunk meg 112! Abban a lelkiállapotban próbáltam én mindenféle számot hívni, végül a húgomat értem el, aki szerencsére azonnal felvette a telefonját, és amikor belesikoltoztam, hogy apa nagyon rosszul van, azt hiszem leállt a szíve, ő riasztotta a mentőket. A rohamkocsi 2 percen belül ott volt! Le a kalappal előttük! De addigra már újraindítottam atyám szívét.
Nem akarok több ilyen megtapasztalást! Ez bőven elég ahhoz, hogy hitelesen tudjak megírni drámai jeleneteket, emberi érzéseket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése