2022. szeptember 23., péntek

Tudtad-e? Eve Red

A következő Tudtad-e? cikkünkben egy elsőkönyves magyar írónő szeretne elmesélni magáról pár érdekességet. Ő nem más, mint Eve Red, akinek nemrég jelent meg a Félelem és vágy című maffiás romantikus-erotikus regénye. A regény 18 éven felülieknek ajánlott. A regény csak az írónőtől vásárolható meg.
Eddig megjelent művei: Félelem és vágy 2022.

Íme, 10+1 tény az írónőről: 

1.
Imádom a három gyerekem és a férjem. Örülök, hogy megértőek velem szemben, amikor elvonulok a saját világomba az írás során. Reggel két kávéval indul a nap, addig nem szólhat senki hozzám. Szeretem a csokit, a sütiket és a száraz fehérbort. Írás közben ez is és az is fogy ám.

2.
Sokáig utáltam olvasni. Egyetlen kötelező olvasmányt olvastam csak el, a Pál utcai fiúkat. Ám azóta nem győzöm utolérni magam és csak úgy falom a könyveket. Folyamatosan bővül a kiolvasásra váró regények listája. Elég nagy a képzelőerőm. Fejből szoktam a gyerekeknek itthon mesét mondani. Egyszer csak jött a férjemnek az ötlet, hogy miért nem írok én is egy könyvet.

3.
Rengeteg történet van a fejemben, amik csak arra várnak, hogy általam megszülethessenek. Bárcsak megírhatnék egy regényt olyan gyorsan, mint ahogy a gondolataimban pörögnek! Úgy érzem, hogy a karaktereim használnak fel engem, hogy papírra vessem őket.

4.
Számomra az írás egyfajta terápia is. Naplót mindig is írtam kisebb-nagyobb szünetekkel. Jobban ki tudom magam fejezni írásban, mint szóban.

5.
Sosem tervezek előre, csak leülök és írok.

6.
Nem vagyok romantikus alkat, bár igyekszem belevinni az írásba.

7.
Sosem gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogják az olvasóim a regényemet. Már annak is örültem volna, ha csak négy ember elolvassa és tetszik nekik, mert akkor már célt értem vele. Nagyon boldog vagyok, hogy ez a szám több, sokkal több. Imádom őket, imádlak titeket! Köszönöm, hogy vagytok nekem!

8.
Szókimondó vagyok, és a hétköznapokon is sokszor beszélek csúnyán, főleg, ha ideges vagyok. Mostanában sokszor voltam. Szerintem el sem hinnétek, mennyi rossz dolog történt velünk az elmúlt időszakban. Nevetve szoktuk elsorolni, pedig semmi vicces nincs benne, de olyan hosszú a lista, hogy kínos végigmondani csak úgy fapofával. Szeretek poénkodni, és még jobb, ha ezt értik is.

9.
Vágyam, hogy létrehozzak egy kiadót, amivel támogatnám a hazai erotikus-romantikus zsánerben írt regények íróit azzal, hogy kisebb példányszámmal eladott könyvek után is megérje nekik nálam kiadatatni.

10.
Utálom a nyelvtant, de komolyan, és nehezen tanulom meg a szabályait, amiket pedig mint író, igenis fontos elsajátítani.

+1
A Félelem és vágy c. regényemnek a borítóján én vagyok, és íródik a második része is, aminek a borítóján szintén én leszek. Imádom az összes karaktert a hibáikkal együtt, de a kedvencem Darius.

Eve Red hivatalos oldala


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése