2022. szeptember 25., vasárnap

Wattpad: pro és kontra

 Ebben a cikkben a Wattpad mint írói felület előnyeiről és hátrányairól fogok beszélni. Tehát főként írói szemszögből prezentálom a felülettel kapcsolatos tapasztalataimat. Köszönöm a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy megjelentethetem ezt a cikket.



Miért választottam a Wattpadot?

Írói karrierem elejétől fogva alkotok interaktív történeteket, melyek lényege, hogy az olvasóimmal együtt alakítom a sztori szálait, ők szavaznak a csoportomban a folytatásokról, így kézenfekvő volt, hogy kell egy felület, ahol a megjelent fejezeteket olvashatják. Korábban a blogomon tettem közzé a regényeket, de sok jót hallottam a Wattpadról. Ezért úgy gondoltam, a negyedik interaktív történetemet ezen a felületen fogom megírni. Meglepett, hogy sok olvasó ódzkodott tőle. Lehet, hogy a Wattpadnak már van egy előzetes híre, és ez sokakban rossz benyomást kelt.

Én teljesen tiszta lappal vágtam neki a dolognak, nem voltak konkrét elvárásaim. Illetve volt egy, ami miatt a blog helyett ezt a felületet választottam. Azt reméltem, hogy maga a Wattpad algoritmusa lehetővé teszi, hogy olyanok is olvassák, akiknek nem én tolom az orruk elé a készülő fejezeteket, különböző közösségi média felületeken való megosztással. Itt egy kicsit csalódnom kellett, mivel nem így működik. Ha én nem osztom meg, és nem kiáltom égbe világba, hogy gyerekek, van egy új fejezet, akkor bizony az algoritmus csendben marad, és a kutya sem olvassa. Talán mert új vagyok, nekem nem így működik a felület, talán az öreg rókák jobban tudják, hogy kell olyanokat is elérni, akik korábban nem olvasták őket. Illetve, ha elér a regény bizonyos fokú olvasottságot, akkor dobálja fel majd a hasonló érdeklődési körrel rendelkező olvasóknak. De úgy gondolom, ezt az olvasottságot kis hazánkban elég nehéz produkálni. De ki tudja? Talán nem lehetetlen.

Milyen a Wattpad felülete?

Hamar letöltöttem az applikációt is. Sokan szoktak panaszkodni arra, hogy a Wattpad nem jelzi, ha üzenetük, kommentjük érkezett, vagy ha az olvasólistájukon lévő könyvhöz újabb fejezetet töltöttek fel. Szerencsére eddig nekem még nem volt ilyen tapasztalatom. Az e-mail és az applikáció is küldi az értesítéseket mint a kisangyal, ha van valami történés. Viszont nem mondom azt, hogy a felület könnyen kezelhető. Az tetszik benne, hogy van afféle közösségépítő szerepe, tehát ugyanúgy be lehet követni egymást, mint a többi közösségi média által kínált platformokon, lehet kommentet, üzenetet hagyni. Sőt! Még akár a regény egy-egy szavához, mondatához is külön kommentet lehet fűzni, úgyhogy ez tetszik.

De megtalálni rajta valamit? Sokszor még a saját regényemet is nehezen találom. Vagy ha meg akarom osztani az adott fejezetet, olyan linket ad, ami az első fejezettel kezd. Ezért többször utána kellett néznem, hogy amit megosztok, az a jó link-e. Volt, amikor az olvasók szóltak, hogy itt valami nem stimmel. Ráadásul a szöveg formázási lehetőségei is hagynak némi kívánni valót maguk után. Sokkal kevesebb lehetőségem van a formázásra, mint a blogon, és ez meg is látszik a szövegen. Az viszont pozitívum, hogy a regényt egyben és fejezetenként is lehet kezelni (ha a rendszer is engedi), míg a blognál csak fejezetek léteztek. Az is tetszik, hogy van borítószerkesztő funkció rajta. De mivel a sztorimhoz volt olyan, akivel külön terveztettem borítót, nem tudom, hogy az mennyire profi.

Milyen extrák vannak a Wattpadon?

Azonkívül, hogy közösségépítő, tehát bekövethetsz bárkit, és bármit hozzáadhatsz az olvasási listádhoz, láttam, hogy vannak olyan olvasmányok, amiket pénzért lehet elérni, de nem néztem utána, így ezt most csak futólag említem. Ami viszont felkeltette a figyelmem, hogy van egy csomó „writing contest”, vagyis verseny, amikor is különböző témákban várnak regényeket. De mivel engem ez kevésbé érint, nem tudok bővebb információval szolgálni erről sem.

Szerintem valamennyire extrának számít, hogy lehet szavazni a történetekre. Míg a blognál is látható, hogy hányan olvasták az adott bejegyzést, a Wattpadon három fontos szám szerepel a fejezetek, vagy éppen az egész regény mellett; a nézettségi mutató, hogy hányan csillagozták, vagyis szavaztak a sztorira, és hogy hány fejezetből áll.

Kiknek ajánlom a Wattpadot?

Mindenkinek, aki ír, és akinek van ingyen hozzáférhető tartalma. Összességében nekem eddig pozitív tapasztalataim vannak a Wattpaddal kapcsolatban, de még bőven nem ismerem csínját-bínját, és idő, amire kitapasztalom, hogy működik. Ezért a türelmetlen embereknek kevésbé tudom ajánlani. Hogy többet ad-e mint egy blog? Határozottan. Úgyhogy szerintem megéri kockáztatni, és megnézni, neked bejön-e, vagy köszönöd szépen, és inkább más felületet választasz írásra.

A Wattpadnak jogosan rossz a megítélése?

Mivel én tényleg minden előítélet nélkül vágtam bele a wattpadozásba, meghökkentett, amikor hallottam, hogy leszólták ezt a felületet. Olyasmiket mondtak, hogy „Wattpad borítónak még elmegy”, „Wattpad sztorinak jó, de nyomtatásban!” stb. És elgondolkodtam, hogy ennek vajon mi lehet az oka. Tény; a mai világra jellemző, hogy mindenki ír, és erre kiváló felület a Wattpad. Könnyen bele lehet futni kevésbé igényes munkákba, hiszen bármi ellenőrizetlenül jelenik meg ezen a felületen bármely témában. Úgyhogy megértem, hogy nem olyan a presztízse, mint mondjuk egy nyomtatott regénynek. Viszont én hiszek abban, hogy nincs rossz könyv. Vannak olyanok, amik kisebb tatarozással szuper könyvekké varázsolhatók, másokon meg csak a bulldózer segít, és az újjáépítés, de attól még az ötlet, amiért az az emberben megfogant, igenis számít, és kisebb vagy éppen tetemes rekonstrukcióval még jó lehet. Ahányan vagyunk, annyi történet él, és ez egy jó platform, hogy megmutassuk.

Tervezem a továbbiakban is használni a Wattpadot?

Mindenképpen. Elvégre sok olvasóm direkt a készülő regényem miatt regisztrált be, ezért kegyetlen lenne tőlem, ha visszatérnék a blogra. Van egy csomó Wattpados csoport, ami közül a teljesség igénye nélkül belinkelek párat. Itt direkt Wattpados történeteket írnak és olvasnak az emberek, így talán szélesebb körben eljut az adott írás oda, ahova szánták, még ha a Wattpad maga nem is dobálja fel olvasóinak. Úgyhogy a jövőben tervezek még itt írni. Ami jó, hogy be lehet jelölni, ha elkészül egy regény, vissza lehet menni, javítani a szövegen (igaz, a blognál is), és akár törölni is lehet, ha esetleg nyomtatott könyvet terveznék a jelenleg futó történetemből is. Ha eddig kételkedtél, vágj bele! Próbáld ki! Én eddig nem bántam meg ezt a döntést.

Wattpad

Wattpadosok

Wattpad mentorprogram

Wattpad írói

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése