2021. július 18., vasárnap

Előolvasás: Dee Dumas: A herceg háremében - ("Igazi keleti romantika, tűzes és szenvedélyes, akár az írónő eddigi történetei. Letehetetlen könyv, titok és botrány övezi e históriát. Abszolút nem fog unatkozni az olvasó, sőt merem állítani, hogy egy este alatt fogja kiolvasni. Ez a történet nem fog elereszteni, ahogy engem sem eresztett. ")

Szeretném megköszönni Dee Dumas írónőnek és Soraya Kiadónak, hogy lehetőségem nyílt megjelenés előtt elolvasni A herceg háremében című regényt. Rég olvastam Dee Dumas írónőtől könyvet. Mikor megtudtam, hogy új kiadója lesz, és ráadásul májusban megjelenik a következő könyve, én tűkön ülve vártam, hogy kezembe vehessem. Mindig is szerettem tőle olvasni, hisz az ő könyvei által ismerhettem meg ezt a csodás, érdekes keleti világot. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy elolvashatom megjelenés előtt ezt a lebilincselő történetet, mely számomra nagy kedvenc lett.

 Dee Dumas:
A herceg háremében

Tartalom

Amira vagyok és Szaúd-Arábiában élek a szüleimmel. Igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy támogassam őket, hiszen édesanyám nagyon beteg.Sokat járok édesapámmal a helyi piacra, ahol tánccal szórakoztatom az embereket, abban bízva, hogy elég betevő jut így az asztalunkra. Így ismertem meg egy szaúdi herceget, aki magával vitt a palotájába. Azt mondta, segíteni szeretne rajtunk, ám a háremébe kerültem. Ghaalib sok időt tölt velem, azt hiszem kezdem megkedvelni. Édesanyám viszont kórházban van, állapota egyre rosszabb, súlyos betegsége gyógyíthatatlan. Ráadásul elég fájdalmasan érint, amikor kiderül, hogy a hercegnek feleségül kell vennie a számára kiválasztott nőt és tudod, nem tehetek ellene semmit. Végül utolér a fájdalmas igazság, egy olyan hír, mely teljesen megváltoztatja Ghaalib és az én életemet is.

Amira és a herceg feje felett összecsapnak a hullámok, miután a lány édesanyja meghal. A két fiatal útja különválik, de vajon találkoznak újra, hogy boldogok legyenek együtt? És ki tudja, milyen sötét titkokat rejteget a jövő számukra...

Véleményem
5/5

Atyaég!
Imádtam!
Ezek után nem bánnám, ha minden évben kettő könyvvel jönne ki az írónő. Garantáltan imádnám. Nem gondoltam volna, hogy mégis ilyen nehéz lesz megírnom a véleményemet. Hiszen összevissza csaponganak a gondolataim, érzelmeim. Alig tudtam letenni a könyvet. Elképesztő! Mennyi mindenen kellett keresztülmenniük, Amirának és Ghaalibnak. Én végig nagyon drukkoltam nekik. Izgultam, hogy vajon együtt maradnak-e, szerelmük az összetartozásuk elég erős lesz a megpróbáltatásokkal szemben?


Igazi keleti romantika, tüzes és szenvedélyes, akár az írónő eddigi történetei. Letehetetlen könyv, titok és botrány övezi e históriát. Abszolút nem fog unatkozni az olvasó, sőt merem állítani, hogy egy este alatt fogja kiolvasni. Ez történet nem fog elereszteni, ahogy engem sem eresztett.

„A nevem Amira al-Afhram, és nagyon szeretnék hinni abban, hogy egyszer engem is megtalál a boldogság, és elér majd a szerelem forró lángja, mint ahogy annak idején a szüleimet.”

Tetszett az, hogy nem voltak felesleges részek a könyvben,  minden helyzet pont annyit láttatott, amennyit a maga jelenet megkívánt. Kedvencem a tengerparti rész lett. Ott váltak igazán boldoggá és vidámmá szerelmesek. Ez tisztán átjött számomra.

„(...) a szeme... A szeme maga a sötét éjszaka.” 

A másik kedvencem, nem is jelenet, hanem inkább egy karakter, Ghaalib unokatestvére, Shibel. Az ő történetét is szívesen olvasnám, sőt Amira testőrét is Ghani-ét is.De ami utána jött. Uhh, hát erre igazán nem számítottam. Nem kis csavart dobott be az írónő. Engem totál meglepett vele. Egyik botrány, a másik után.

„Kell nekem, de nem a hárememben lévő nők számának a gyarapításához... Egyszerűen csak kell, azt akarom, hogy mindig mellettem legyen.”

Sokszor nehéz olyan könyvről megírnom véleményemet, ami esetében vigyáznom kell, hogy el ne kotyogjak fontos részleteket belőle. Dee Dumas egy igen érzelmes, romantikus történetet írt, egy kis csepp erotikával fűszerezve, és hogy semmiképpen se lehessen unalmas a történet csempészett bele egy kis botrányt, intrikát is. Ami számomra még lélegzetelállítóbbá tette az olvasást.

Sose tudtam, mi fog következni a következő oldalakon, teljesen magával ragadott. Nem volt egyáltalán kiszámítható, sőt, élveztem Amira és Aligha beszélgetéseit, hogy bizonyos esetekben magázta, hol pedig tegezte a herceget. Én meg vártam, vajon mit lép erre. Szóval nagy kedvencemmé vált ez a történet. Igazából ennél többet nem is tudok mit mondani, csak azt, ha még nem tetted, szerezd be. Olvasd el!

A tartalom és a borító forrása: deedumas.hu

A könyvet itt tudod előjegyezni:

Dee Dumas írói oldala 

Soraya Kiadó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése