2020. március 8., vasárnap

Vivien Holloway: A hóhér kötele

A sorozat előző két kötetének elolvasása után egy percig nem volt kérdés, hogy érdekel a folytatás, már csak azért is, mert a második könyv igazán nagy függővéggel zárult. Eddig ez a rész a kedvencem, mert itt végig izgulhattam Winie Langton életéért. 


Vivien Holloway: A hóhér kötele


Tartalom:

"- ​A vádlott álljon fel!
A szék lába megcsikordult a korhadt parkettán, ahogy felemelkedtem, és éreztem, hogy a feszültség szinte megül a levegőben. Nem láttam, de tudtam, hogy a sorok között a családom tagjai lassan a fegyverükért nyúlnak.

A bíró megköszörülte a torkát, és messzire tartotta magától a papírt, hogy el tudja olvasni a rákapart írást. Egészen eddig sikerült megőriznem a hidegvérem, de most hallottam, hogy a csuklómat összeszorító bilincs halkan csilingel, ahogy remeg a kezem.

– A New York állam által rám ruházott hatalomnál fogva kijelentem, hogy az esküdtszék ítélete alapján Edwina Russel Langton az ellenne felhozott vádakban…"

Winie-t elfogják, és bár ki tudna szabadulni a börtön rácsai mögül, nem hajlandó szökevényként élni. Így az igazságszolgáltatás kétes rendszerére bízza magát, annak ellenére, hogy a bíróságnak nem szokása szabadon engedni a vádlottakat.

Odakint William a Langton családdal összefogva mindent megtesz, hogy tisztázza a lányt, de lehet, hogy ez sem lesz elég, hogy megmentse Winie-t a hóhér kötelétől.



Gondolataim a könyvről:

A sorozat előző két részét is igazán szerettem, de ez a harmadik mindent visz. Itt már régi szeretett barátként köszöntjük a karaktereket és izgulunk értük. Ez a rész leginkább arról szól, hogy a Langton család hogyan is próbálja megmenteni Winie Langton életét az akasztástól. Én ettől a helyzettől végig nagyon feszült és ideges voltam, hiszen egy nagyon nehéz kiút nélküli helyzetbe kerül a lány. 

Ebben a kötetben még jobban megszerettem a főszereplőink, Winie és Will karakterét is. Remélem a továbbiakban még közelebb kerülnek egymáshoz. 

Itt találod az írónőt :


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése