2020. március 6., péntek

Vélemény Vavyan Fable A Halkirálynő és a kommandó című regényéről

Vavyan Fable rengeteg zsánerben alkot: ír krimit, fantasyt, akció- és kalandregényeket, de olvastam tőle nagyon egyedi hangulatú romantikus regényt is, és nehezen besorolható, burleszkjellegű köteteteket, amik mindig hangosan megnevettetnek. Ám a kedvencem tőle a Halkirálynő sorozat, amelyben a bűnügyi szál mellett a romantika is megjelenik. Ennek első kötetéről A halkirálynő és a kommandóról írok mos véleményt.

Vavyan Fable: 
A Halkirálynő és a kommandó



Tartalom:

…Újabb ​tompa dörrenés hallatszik odafönt, majd újabb, ám ez már közelebbinek rémlik. Füst szaga keveredik a kavargó portól fojtogató levegőbe. Szám mintha sárral volna tele, s ekkor fény lobban mögöttünk.
Lángok marnak a rejtekajtóba, s az félelmetes robajjal leomlik.
Nyargalunk. Lépteink dübörgését nem halljuk a fejünk fölött és mögöttünk összeroskadó épület haláltusájában, hörgő légvételeink kínját is csak érezzük.
A száguldó Louis lámpája tovább küzd a sötétséggel: imbolygó-sápadt fénysugár, apokaliptikus robajlás, füst – a halál maga. Ott fújtat a sarkunkban.
Belloq lemarad, átnyalábolja vállamat, magával vonszol, kiáltozik valamit, szavát nem értem.
A folyosó beomlik mögöttünk. A fénykör olykor ajtókra villan, az ájulás határán suhan át rajtam a gondolat: mégis itt, ebben a pincében halok meg, ahonnan egyszer már kiszabadultam.
A következő, még közelibb robbanás hatására a folyosó megremeg, akár egy haldokló állat belei. A mennyezetről kődarabok mállanak.
Wyne megroggyan a vállára zuhanó omladék súlya alatt, mégis fut tovább. Már körülöttünk is záporozik a törmelék, lábunk alá torlódik, átbukdácsolunk rajta, tűz robog nyomunkban, levegő híján megfulladunk!
S a fénysugár ismét a folyosó végét tapogatja. Már jártam itt!
Előrevetődöm, s míg Louis felfelé világít, Belloq fölemel. Körmeim mind egy szálig letörnek, mire kitépdesem a csapóajtó zárját.
Véleményem
5/5

A regény Denisa, a talpraesett, öntörvényű rendőrlány kalandjait meséli el, akinek a mindennapjait összekuszálja a csapatukhoz csatlakozó kommandós, Daniel Belloq felbukkanása – akit Denisa csak Mogorvának becéz. Kezdetben persze ki nem állhatják egymást, megy a csatározás, egymás idegeinek borzolása, ám a közös nyomozás és a kalandok közelebb hozzák őket egymáshoz, végül pedig fellobban közöttük a szerelem.
A könyv első kiadása 1987-ben jelent meg, akkoriban egy olyan erős és független női karakter, mint Denisa, ritkaságnak számított. Nem kellett mindig megmenteni, ő legalább ugyanannyiszor segített másokon, és egyenlő társa volt Belloqnak a munkában és a magánéletben egyaránt.
A többi karakter is szépen kidolgozott, mindenki kissé bogaras, de nagyon szerethető. Az akciójelenetek izgalmasak, Denisa és Daniel között a kémia nagyon jól működik, ezt megfűszerezi az írónő egyedi stílusa és fanyar humora.
Ajánlom azoknak, akik egy sodró lendületű, hol akciódúsabb, hol romantikusabb regényre vágynak, amin még nevetni is lehet.


Az írónő Facebook oldala:
Vavyan Fable Hivatalos Oldala
Az írónő könyvei itt vásárolhatók meg:
Könyvtündér

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése