,,Azt tudtam, hogy szeretnék bele egy testvért párt, és mivel a keleti kultúrában a vallás komoly szerepet játszik, megalkottam egy hagyományt és az ahhoz kapcsolódó jóslatot, amire az egész történetet felépítettem" - Interjú Rebeka Johnson írónővel

Rebeka Johnson egy vállalkozó szellemű író, aki megpróbálta még közelebb hozni hozzánk a Távol-Keletet. Első könyve A sors tekercse egy középkori Japánban játszódó regény két testvérről, egy jóslatról, és a család fontosságáról. 
Az interjúban a könyvön kívül kérdezgettem még a keleti kultúra szeretetétől és a jövőbeli írói terveiről. Ezúton is köszönöm Rebekának a válaszait.

Gwen: Először is szeretnem, ha mesélnél magadról egy picit, amit úgy érzed, az olvasóknak tudniuk kellene rólad és az írásodról?

R.J.: Nos, a hétköznapokban irodai munkát végzek, és sok időt töltök a családommal, meg a kutyusommal. Ezen kívül a közvetlen környezetemben élők régóta tudják, mennyire rajongok mindenért, ami Japánnal kapcsolatos. Először csak a japán popzene szippantott be, aztán később jöttek a tetoválás, filmek, könyvek, és végül az első regényem témájaként is a szigetország történelme szolgált. Olvasni legalább annyira szeretek, mint írni. Igazság szerint az én véleményem is az, hogy egy jó könyv olvasásával az ember kicsit kizökken a mókuskerékből és lehetősége van elbújni egy másik világban. Nálam a hasonlóság annyi, hogy szerintem az írás is képes ugyanezt a hatást kiváltani. Mivel még nem vagyok férjnél és gyerekem sincs, így gyakorlatilag az összes szabadidőmet ennek szentelhetem. A kreativitás mindig közel állt hozzám, bár először a főiskola után inkább a tortadekorálás kötött le, és abban éltem ki magam (főleg versenyekre jártam), végül rájöttem, hogy az írás sokkal inkább nekem való. Ezen kívül valójában egy teljesen átlagos embernek tartom magam, de tény, hogy szeretem a kihívásokat.

Gwen: Ezt teljesen megértem. A kihívás és a benne lévő fejlődési lehetőség nagyon motiváló tud lenni. Hogy ismerkedtél meg a japán kultúrával?

R.J.: Először tényleg csak "kis adagokban" találkoztam vele. Tinédzserként az Inuyasha c. anime ment a tévében, és ez volt az első - főképp a dalok benne - ami megfogott. Utána olvastam, hogy az előadója Namie Amuro, és innen nem volt megállás. Nagyon tetszettek a dalai, a kiejtés, a stílus. Lenyűgözött, hogy a koncerteken kivétel nélkül élőben énekelt, és nálam egyértelműen itt kezdődött egy igazi előadó. Aztán néhány évig üzemeltettem is egy rajongói weboldalt az énekeshez kapcsolódóan. Idővel az interneten Japán történelmi gyökereinek is utánanéztem, majd néhány éve egy cseresznyefa ágat tetováltattam a karomra. Bár japánul még nem tudok - de talán egyszer erre is sor kerül - ezeket a dalokat a mai napig hallgatom. Szívesen olvasok a témához fűződő regényeket. Az pedig, hogy az első könyvem helyszíne Japán legyen szinte magától értetődő volt.

Gwen: Úgy látom, közös az első animés szerelmünk. Amint meg tanultam olvasni, unokanővérem már le is ültetett a gép elé Inuyashát nézni. Én is a mai napig hallgatom a hozzá kapcsolódó dalokat. Kíváncsi vagyok, hogy melyik könyveket takarja nálad a Japánhoz kapcsolódó regény?

R.J.: Ami a legfrissebb, Budai Lotti - A nyugati szerető című könyve és annak második része. Én is láttam filmen az "Egy gésa emlékiratai" című művet, de egyelőre még nem olvastam. Ezt megelőzően inkább dokumentum sorozatokat néztem, amik a művészethez, vagy a japán emberek mindennapi életéhez kapcsolódtak. Idén vettem a bátorságot először, hogy részt veszek a MondoCon rendezvényen, de rájöttem, ez a világ egy picit távol áll már tőlem

Gwen: Budai Lotti könyveihez még nem volt szerencsém, de szeretném elolvasni őket. Én úgy vettem észre, a Mondocon igazán már nem is arról szól, amiről kéne. Persze lehet kpop-os része, de alapvetően rosszul van megoldva. Attól, hogy egy banda felkapott, még nem biztos, hogy mindenki szereti és ő csalódottan fog hazamenni, ha csak azt a 3-4 agyonsztárolt együttest találja meg a különböző merch-eken.

Tudsz mondani olyan dolgokat, amiket sorozatokból, dokumentumfilmekből tanultál és visszaköszönnek a regényedben vagy csak érdekesnek tartottad őket?

R.J.: Igen ebben igazad lehet. Lotti könyveit pedig ajánlom, mert nekem nagyon tetszettek. Fordulatosak és nagyon alapos kutatómunkát végzett előtte. Igazából csak érdekesnek tartottam őket. A történet maga nagyrészt a fikció része. A cselekmény egy történelmileg valós időben és valós körülmények között játszódik, mindössze az események fonala, ami általam kitalált. Én is sokat utána olvastam, mert szerettem volna, ha bizonyos mértékig hiteles végeredmény készül. 
Azon felül nyilván nem szerencsés olyasmiről írni, amiről kb. semmit nem tudsz, csak a levegőbe beszélsz. Nálam kevesebb a konkrét történelmi utalás vagy háttér információ, mint pl. Lottinál. Én azt szeretem, ha egy cselekmény dinamikus megy, és nem ecseteljük oldalakon keresztül, hogy a főhősnek éppen mitől van lelki fájdalma. Japánon kívül sok dél-koreai történelmi sorozatot nézek akár feliratosan is, amikből sok következtetést le lehet vonni az akkori emberek gondolkodását és mindennapi életvitelét illetően.

Gwen: Én imádom az ilyen sorozatokat, úgyhogy tökéletesen egyetértek veled. De akkor most fókuszáljunk a regényedre. Honnan jött az alapötlete a cselekménynek?

R.J.: Konkrétan nem tudnám megmondani. Valójában, amikor eldöntöttem, hogy írok, néhány hetes kutatómunka után csak úgy nekiálltam. Még nem voltak kész karakterek vagy vázlat, úgy voltam vele, majd a történet magától alakul írás közben. Azt tudtam, hogy szeretnék bele egy testvért párt, és mivel a keleti kultúrában a vallás komoly szerepet játszik, megalkottam egy hagyományt és az ahhoz kapcsolódó jóslatot, amire az egész történetet felépítettem. Arra már csak utólag elolvasva jöttem rá, hogy valójában a főhősnő mennyire hasonlít rám. A habitusa, ahogy a helyzetekben dönt, rám is nagyon jellemző.

Gwen: Milyen ez a testvérpár? Az ő kapcsolatukban is ismertél fel utólag valami valós dolgot, ami veled kapcsolatos, mint a hősnőnél?

R.J.: Ott már nem igazán. Ők ugye a történet szerint külön nőnek fel, noha ikrek. Csak felnőttkorukban tudják meg az igazat, noha azelőtt többször is találkoznak. Sőt a fiú kis híján végez az édesapjukkal is, akinek a valódi kilétét nem ismeri.

Gwen: A cselekményben mennyire kerül fókuszba ez a történetszál a testvérekről?

R.J.: A testvérek (a lány Katsumi és a fiú Hiroto) története abszolút fókuszban van szinte mindvégig. Akkoriban az ország tartományokra oszlott és ezek a tartományok hadban álltak egymással. Annak a vezetője, aki szemet vetett az otthonukra, kihasználta a helyzetüket, és szinte végig ott volt a megoldás az orruk előtt, de mivel mindig jött egy újabb csavar, a történet végéig nem derült ki ténylegesen a kettejük viszonya.

Gwen: Ez egyre érdekesebben hangzik. Meg tudnád nevezni a regény főgonoszát és jellemezni őt egy picit?

R.J.: A regény főgonoszának pozíciója egy kicsit kettős. Egyrészt az ellenséges tartomány vezetője Mori-szan, aki a gyilkossági merényletért felelős (ahol a fiú majdnem végez az apjával), majd később titokban ráveszi Katsumit, hogy utazzon el hozzá, és teszi mindezt azért, mert ő tudja a titkot a testvérekről és a fiútestvér életével zsarolja a lányt. Ugyanakkor Mori-szan fia egy élvhajhász és kicsapongó személyiség, aki fölényes modorával mindig megszerzi, amit akar. Katsumira trófeaként tekint és a történet folyamán később el is kapja, majd meggyalázza őt. Innen lesz érdekes a helyzet, hogy a későbbi terhesség okán Katsumi kinek a gyermekét várja majd. A szerelméét, vagy pedig az egyik gonosz karakterét.

Gwen: Én nagyon remélem, hogy a szerelméét, bár ha tervezel folytatást a regénynek, a második egy kicsit optimálisabb lenne.

Nem szeretném, ha elmondanád a regény végét, még csak azt se, hogy happy end-e, de azt a véget kapta, amit te vártál vagy a karakterek önállósították magukat és megleptek még téged is?

R.J.: Valójában az utolsó egy-két fejezet folyamatosan változott, és szerintem bizonyos mértékig egyes szereplők tényleg önállósították magukat. A főszerelő Katsumiban például sokkal több volt, mint amit elsőre gondoltam, így az ő története is elég fordulatosra sikerült a végén. De összességében ma sem írnám meg máshogy a befejezést.

Gwen: Volt olyan szereplő, aki abszolút a kedvenced lett? 

R.J.: Nehéz kérdés. Mindegyiküknek meg volt a maga bája vagy szimpatikus vonása. A főhősnő valószínűleg a legtöbb embernek a szívébe lopja magát, de rajta kívül konkrét nekem sincs. Talán majd a folytatásban.

Gwen: Ezek szerint már vannak terveid. El is kezdted már a második rész megírását?

R.J.: Igen a napokban kezdtem el. Egy másik történetet szerettem volna írni, de aztán az olvasók annyira kíváncsiak voltak egy lehetséges folytatásra hogy inkább e mellett döntöttem. Meg ez így könnyebb is, hiszen friss az élmény

Gwen: Ez egy nagyon jó hír. Közvetlen folytatása lesz a cselekménynek vagy új szereplők kerülnek a középpontba? 

R.J.: Közvetlen folytatása lesz, de azért megismerhetünk új szereplőket is.

Gwen: Visszatérve az első részhez. Volt olyan zene, ami nagyon meghatározó volt számodra mialatt írtad? 

R.J.: Igen kettő. Az első helyen ez a dal szerepelt: Beautiful Japanese Music - Cherry Blossoms

A másodikon pedig ez: 「Dear Diary」

Gwen: Hány részesre tervezed Katsumi és Hiroto történetét?

R.J.: Csak kettőre

Gwen: Teljesen biztos vagyok benne, hogy tartalmas lesz a második rész is.

R.J.: Én jobban szeretem írni, mint az elsőt.

Gwen: Minden más írni, mint az elsőt? 

R.J.: Könnyebb és dinamikusabb, mert a szereplők nagy része már meg van, és nem most kell létrehozni őket. Ugyanakkor ők is változnak. És ez nagyon érdekes feladat.

Gwen: Említetted, hogy egy másik történeten kezdtél el dolgozni, amikor belekezdtél a második részbe. Mesélnél egy kicsit erről az új regényről?

R.J.: Végleges változata még nincs a fejemben, de kutatómunka már sok van benne. A történet az 1600 években az amerikai brit gyarmaton játszódik majd.

Gwen: Érdekesnek hangzik. Kíváncsian várom. Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre és írásban gazdag napokat kívánok!