Interjú Lukács Renátával

Lukács Renáta neve ismerősen csenghet a közönség számára, ahogy én találkoztam vele az, meglepő lehet azok számára, akikben már kialakult róla egy kép. Mint elsőkönyves író nagyon kedvesen és türelmesen viselkedett velem az interjú készítése során.
Köszönöm neki és a Magyar Szerzők Könyvei Magazinnak, hogy én lehetek az, aki először beszélgethet vele szerzőként.

 Fotó: Fazekas Csilla

Kérlek, pár szóban mesélj nekünk magadról; mi indított el az írás útján?

Magamról mesélni talán a legnehezebb, mert néha nekem is gondot okoz határozottan mondani, hogy ez vagy az vagyok. Rendezvényszervező, valósághow-szereplő, egy nő, aki küzd azzal, hogy nem tud felnőni. De, ha egy dolgot kell mondanom, akkor színésznő vagyok, aki gyerekkorától kezdve erre a pályára készült és sok apró sikerek voltak az életében.  Akinek a nagy szerep még várat magára, ám soha nem adja fel. Az írás, jól látjátok, az nem szerepel itt, mert írónak pont nem tartom magam. Az, hogy mégis született egy könyvem az annak köszönhető, hogy volt bennem egy történet, amiről azt gondolom, érdemes arra, hogy más is megélje.

Regényed címe: Az arénán túl vár… Összefoglalnád néhány mondatban a tartalmát?

Ehhez javaslom mindenkinek, hogy a könyv hivatalos oldalán olvassa el a könyv ajánlóját, mert sikerült – először és utoljára - frappánsan megfogalmaznom. Ezen felül csak bevillanó gondolatokkal tudom összefoglalni, egy szenvedélyes találkozásról, örökké tartó váratlan szerelemről szól, álmokról, lovakról egy irigylésre méltó, őrületesen szabad életet élő Cowboyról és arról, hogy miként tud felborulni az életünk, amikor a legkevésbé várjuk.

Fotó: Fazekas Csilla

Miért döntöttél a magánkiadás mellett? Hogyan segített a MyBook az álmod megvalósításában? 

Sok csalódás, be nem tartott ígéret, a könyvemet teljesen átírni akaró vezetőszerkesztők, abszolút pénzközpontú kiadó, csődbement országos hírű kiadó. És végül az én álmaimat nem gyártó, hanem inkább összetörő kiadó kellett ahhoz,- és ez félre ne értsd nem hibáztatás vagy szemrehányás, sőt hálás vagyok nekik, hogy végül elhatározzam,  ebbe egyedül vágok bele, -  én döntök a saját könyvem felett. És lehet, hogy a költségek is engem terhelnek majd a kiadás kapcsán, de ugyanúgy a teljes bevétel is az enyém lesz, miközben én irányítom a folyamatokat, és tudom, az valósul meg, amit én szeretnék. Aztán az elképzeléseimhez leginkább a MyBook Kiadó és Kolozsi Katalin adta meg a tökéletes hátteret.

Mi inspirált az írása közben? 

Nem inspiráció volt, egész egyszerűen sok kicsi és egy nagy történet, amit megéltem vagy láttam, tapasztaltam vagy akartam tapasztalni és úgy gondoltam, hogy megírom, mert megérdemli. Viszont utólag visszagondolva gyerekként felírtam a kis vágyakkal teli füzetembe, hogy szeretnék könyvet írni. Lehet, hogy tudat alatt ez mégiscsak inspirált, amikor elengedem volna ezt a dolgot a hosszú évek alatt.

Van/volt olyan író, akire mint példaképre gondolsz? 

Nincs. Soha, még a szakmámban sem volt kimondottan ilyen személy. Sok színész van, akinek a munkássága előtt fejet hajtok, de nincs példaképem. Az írók világában pedig egyfelől nem is vagyok annyira otthon,-mert nem attól függ, hogy elolvasok-e egy könyvet, hogy ki írta, hanem, érdekel-e a történet. Másfelől pedig egy kicsit nehezen megfoghatónak érzem eldönteni azt, hogy ki is az az író, aki példakép lehet, hiszen nem egy nagy névnek mondott szerzőt tudnék mondani, akit a szakma és olvasók sokadalma elismer, de én biztos, hogy nem olvasnék tőle, mert egyszerűen az én olvasatomban ők nem érdekesek. De ez az én világomban való lefordítás. Más biztosan másképpen látja.

A múltad mennyire volt hatással a leírt sorokra? Sikerült megnyitnod a lelked az olvasók felé?

 Mondhatni, hogy a múltam adja a könyv alapját, így igencsak nagy hatással bír a regényemre nézve. A lelkem úgy gondolom a mindennapjaimban is nagyon nyitott, és aki a regényem bármely vonalára egész lényével és szívével rá tud kapcsolódni, az meglátja az én lelkemet is benne.

A családod, illetve barátaid miképpen fogadták a könyved? 

Tudta mindenki, hogy könyvet írok, de a 8 év azért elég soknak mondható ahhoz, hogy teljesen jogosan azt feltételezzék ez a könyv nem is létezik. Amikor megjelent azzal pedig sikerült meglepnem mindenkit, szokás szerint. De végtelenül támogató közegben élem az életemet, a barátok és leginkább a családom tekintetében, így pozitívabb fogadtatást nem is kaphatott volna a regény. Norbi a vőlegényem – volt az, aki végül a biztatásával és belém vetett bizalmával megadta a végső lökést a kiadáshoz. Viszont azt, hogy a történet mennyire igaz vagy mennyire nem vagy mi az, ami igaz vagy mi az, ami nem, azt nekik sem árulom el.

Mit gondolsz, az írás, mint terápiás rész, mennyire működik az életedben? Segít feldolgozni, túllendülni a nehézségeken?

Ez valóban egy működő terápia lehet az élet különböző buktatóinál és bár a könyvem nem ezzel a célzattal íródott, de régen volt, hogy verseket írtam, amikor valami nagyon padlóra tett. Manapság ez már nem jellemző rám. Sőt úgy gondolom, hogy ha, most terápiás jelleggel elkezdenék írni valamit, azt jó pár évtizedig biztos, hogy senkinek nem mutatnám meg. De ettől függetlenül hiszek abban, hogy jól megírni azt lehet, ami fáj.

Vannak olyan szerzők, akiknél az írás hobbiként van jelen az életében, mások pedig hivatásként tekintenek rá. Te melyik tábort erősíted?

Az én hivatásom a színészet. Az írás mindenképpen csak hobbi, vagy mondjuk úgy másodállás, vagy találjunk valami komolyabb, de másodrendű szót erre.

Bár a regény még nagyon friss, mégis idevalónak érzem a kérdést: szeretnél még több művet kiadni a kezedből?

Erre most nem tudok határozott választ adni. Én magam sem tudom. Vannak még történetek a fejemben, de nem tudom, hogy ez–e az én utam. Lehet, hogy csak Az arénán túl vár…-nak kellett megszületnie és ennyi volt a könyvek világában a mandátumom. Nem tudom, mit hoz az élet és a körülmények.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Az írónő hivatalos Facebook-oldala

Weboldala