Becca Prior, aki hazai meghonosítója a meleg-erotikus irodalomnak, immár 12 megjelent könyvvel a háta mögött készül az őszi premierre, ahol egy saját regénye és egy Hayden Moore-ral, Carol Souyával közös antológiája jelenik meg. Már nagyon várom a megjelenéseket, és ezúton köszönöm Beccának, hogy elfogadta a felkérésemet.
B.P.: Izgatottan, hiszen most jelenik meg a tizenharmadik,
illetve antológia formájában a tizennegyedik is. Sőt, ha egyáltalán fokozható,
most még jobban izgulok, hiszen ezúttal járatlan útra léptem a
Lélekjelenléttel, ami sci-fi és erotika keveréke.
Gwen: Miért döntöttél úgy, hogy teljesen mást fogsz írni,
mint eddig?
B.P.: Nem igazán tudatos döntés volt ez, inkább a szokásos
agymenésem. Ha valami befészkeli magát a fejembe, és napokkal később sem hagy
nyugodni, előbb-utóbb engedek neki. Általában egy-két napot rászánok, és
leírom, ami hirtelen jön, aztán pár nappal később visszaolvasom. Ha akkor is
jónak érzem, és a történet (vagy a szereplők) elég élénken élnek bennem, akkor
nekiállok.
Gwen: Miben tér el a Lélekjelenlét az eddigi regényeidtől?
B.P.: Mindenben. És persze mégis felismerhető (szerintem) a
stílusom. Vannak dolgok, amiket kipróbáltam már korábbi könyveknél, például a
Stockholm-szindrómánál is volt visszaköszönő prológus, ami előrevetítette a
közelgő eseményeket. Ezt azért szeretem, mert úgy érzem, nagyon hatásos.
Valahogy egyből beránt, és az esetleg lassabban induló könyvnek ad egy
kezdőlökést, ami megfelelő feszültségszintre emeli az olvasót. A Lélekjelenlét
esetében azonban még egy idősíkkal is fűszereztem a történetet, ami nem
könnyítette meg a helyzetemet.
Ráadásul egy 2254-ben játszódó regény eleve rengeteg
előkészületet igényel, hiszen ki kell dolgozni egy elképzelt világot, annak
minden aspektusával együtt. Elég nagy falat…
Gwen: Honnan jött az alapötlet?
B.P.: Ebben is eltér a korábbiaktól. Ez esetben a cím
villant be először, és amikor elgondolkoztam ennek a gyönyörű szónak a mélyebb
rétegeiről, és arról, hogy mennyi mindent rejthet magában, akkor jelent meg a
homályos kép arról, hogy vajon a mesterséges intelligencia kétszáz év múlva
milyen helyet foglal majd el a társadalomban.
Gwen: Nehéz volt egy teljesen új zsánerben gondolkodnod?
B.P.: Nem foglalkozom a besorolásokkal. Eddig sem igazán
fértem bele egyetlen kategóriába, de nem baj. Aki szereti a könyveimet, talán
pont azt értékeli, hogy néha olyasmi is belekerül, ami egyébként nem gyakran
jön szembe romantikus irodalom esetében.
Gwen: Szükség volt valamilyen kutatómunkára, hogy meg tudd
írni a történetet?
Gwen: Mit tudsz előre elmondani a Lélekjelenlétről?
B.P.: Elég sok mindent. Például azt, hogy ugyanolyan
romantikus és erotikus, mint a korábbi könyveim, tehát nem kell tőle megijedni,
mert reményeim szerint az is talál benne értékelhető tartalmat, akit a jövő
világa nem igazán köt le. Nyilván sokkal több információt tartalmaz, mint a
korábbiak, és a történetszál követése is kicsit több odafigyelést igényel az
olvasó részéről. Nem egy habcsók, de igyekeztem mindent beletenni, amit a
könyveim bevált receptje megkíván. Az egyik főszereplőnk egy biobot, vagyis
biorobot. Sokan afféle terminátorként gondolnak rá, mint élő szövet a fémvázon,
de a mi esetünkben erről szó sincs. Ivey ugyanolyan, mint egy ember, csak
mesterségesen állítják elő, nagyobb az agykapacitása, ezáltal gyorsabban tanul,
asszimilálódik. Nem meglepő, ha azt mondom, gyönyörű. Ki rendelne magának egy
csúnya humanoidot?
Gwen: A szereplőid kinézetét mindig élő emberekről
mintázod? Miért?
B.P.: Mert holtakról vagy jót, vagy semmit! Bocsánat a
gyenge poénért!
A kérdést sem értem egyébként, de ha arra gondolsz, hogy
egyetlen ember lebeg a szemem előtt, amikor megformálok egy karaktert, ez nem igaz.
Legtöbbször számomra arctalanok maradnak, vagy ha magam elé képzelem őket,
akkor különböző arcok mimikájának egy-egy darabját látom. Ha azért kérdezed,
mert néha szoktam képeket kitenni az olvasói csoportba, annak csak az az oka,
hogy az olvasóim egy része nagyon szereti, ha elmondom, nekem nagyjából kire
hasonlít a szereplő, akiről írok.
Gwen: Miért ezt lett a könyv címe?
B.P.: A lélekjelenét számomra egy sokrétű szó. Mindhárom
tagja erős emóciókat vált ki belőlem. A lélek nekem az egyik legszebb szó
nyelvünkben, és mindent, ami fontos az életben, köré tudok rendezni. A jelen,
mint idősík szépen belesimul a regény mondanivalójába, ahol találkozik a múlt a
jövővel. Számomra fontos, hogy a jelenben éljek, ne a megtörtént eseményeken
agyaljak, és ne azzal áltassam magam, hogy holnap jobb lesz. Itt és most kell
kihozni a legjobbat abból, amink van. A létezés pedig egy misztikus dolog.
Magában foglalja a vallás, a halálon túli élet reményét, azt, hogy vajon van-e
valami a földi lét után. Esetünkben pedig azt is jelenti a földi lét, hogy egy
másik galaxis bolygóján nyithatunk-e tiszta lappal, és itthagyhatjuk-e a
Földet, amit a fajunk ítélt halálra. A lélekjelenlét pedig önmagában is erős
szó. Számomra nagyon fontos, hogy uraljam a szituációt, és mindig képes legyek
racionális döntést hozni. Ez átüt a könyv oldalain is. Egyszóval rengeteg
jelentést sűrít magába ez az egyetlen szó.
B.P.: Erre a kérdésre részben válaszoltam korábban, úgyhogy
itt inkább Uriah-ra térnék ki. Uriah Spencer egy átlagos fiatalember, aki
2254-ben egy szeparált, egymástól elzárkózó társadalomban nő fel. Ő nem tudja,
nem érzi, mennyire silány minden, ami körülveszi. Ivey érkezése forgatja fel az
életét, és bár talán észre sem veszi, neki is meg kell tanulnia kezelni az
érzéseit, szembenézni a kihívásokkal, és felnőni. Pontosan ugyanúgy, mint egy
biobotnak. A lényegi kérdés itt az, hogy egy ember különb-e egy mesterséges
intelligenciánál, és ha igen, vajon mitől? Nem hiszek a születési előjogokban.
Gwen: Hogyan kell elképzelni egy Ivey-hoz hasonló humanoidot?
B.P.: A halántékára égetett jelen kívül pontosan olyan,
mint bárki más. A könyvemben a biobotok külső tulajdonságairól a megrendelő
dönt, tehát Ivey Uriah álmainak netovábbja, a tökéletes pasi.
Gwen: Hogyan találkozik Uriah és Ivey?
B.P.: Ivey Uriah nappalijában ébred először öntudatára, így
ez egy nagyon különleges találkozás. Talán bele sem tudunk gondolni, milyen
lehet felnőtt fejjel, rengeteg tudással az elménkben szembesülni azzal, hogy
tapasztalatok híján mindez mit sem ér. Mindent a saját bőrünkön kell éreznünk
ahhoz, hogy össze tudjuk kötni a háttérben gyűlő információkkal. Enélkül
ugyanis nem boldogulnánk az élet érzelmi útvesztőjében.
Gwen: Volt olyan mélypontja az írásnak, amikor azt hitted, nem tudod folytatni?
B.P.: Olyan nem, de többször voltam mélyponton, amikor kilátástalannak éreztem a helyzetet.
Még sosem írtam olyan történetet, ahol ennyire sok szálat kellett kézben tartanom, ilyen feszesen görgetni az eseményeket, és közben belecsempészni a szokásos érzelmi kilengéseket, mélypontokat, csúcsokat, mindezt fegyelmezett történetvezetés mellett, alkalmazkodva az idővonalhoz. Megkínlódtam vele rendesen!
Gwen: Kiknek ajánlanád a Lélekjelenlétet?
B.P.: Azt szokták mondani, egy írónak minden könyv olyan,
mintha a gyermeke lenne, és ahogy telik az idő, rá kell jönnöm, hogy ez közel
áll a valósághoz. Minden történethez ezer szállal kötődöm, és mindet másért
érzem különlegesnek. A Lélekjelenlét most a legkisebb fiú, a szívemnek (titokban)
legkedvesebb gyerekem, és órákig tudnék róla beszélni, de erre nyilván nem ez a
megfelelő fórum (hanem az író-olvasó találkozó). Mindenkinek ajánlom, aki
korábban már olvasott tőlem. Talán azoknak nem ezt adnám először a kezébe, akik
most ismerkednek az M/M regények világával.
Gwen: Jelenleg dolgozol valami újon?
B.P.: Most éppen nem. A bemutatóra készülök lélekben, és
egyébként is muszáj egy kis szünetet tartanom. A Lélekjelenlét nehezebb stílust
hozott magával, mint amiben egyébként dolgozni szoktam, így kell egy kis idő,
amíg “kitisztul” belőlem, hogy utána újult erővel foghassak neki a terveimnek.
Gwen: Egy regény megírása után hogyan szoktál pihenni, kikapcsolódni?
B.P.: Mivel erre eddig nem volt példa az elmúlt öt évben,
így nincs bevett gyakorlat. Most először érzem azt, hogy szünetre van
szükségem. Furcsa az írás nélkül eltöltött három hét, és gyakran bizseregnek az
ujjaim, ráadásul sok minden sorakozik a fejemben, de még nem tudtam eldönteni,
mihez is fogjak legközelebb. Pihenésről azonban szó sincs, ilyenkor a civil
szakmám miatt napi 14 órát dolgozom, így inkább agyban próbálok eltávolodni egy
kicsit. Az ünnepek alatt végre szeretném kiolvasni az egy éve torlódó
olvasatlan könyveimet, filmeket nézni, barátokkal találkozni, január első
hetében pedig egyedül lenni, átgondolni mindent, és az új évben újult erővel
vetni magam a munkába.
Nagyon szépen köszönöm az interjút!
A könyveket az alábbi linken szerezhetitek be: https://bookberry.hu/
A könyveket az alábbi linken szerezhetitek be: https://bookberry.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése