Szemán Zoltántól már volt szerencsém olvasni, mielőtt interjút készíthettem volna vele; úgy éreztem, emiatt biztosabb lábakon állok a kérdezés során. Igazán megszerettem a műveit, nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy vállalta az interjú elkészítését!
Kérlek, pár szóban foglald össze a munkásságodat!
Amatőr hobbyírónak
tartom magam, és azt hiszem, ez elég jól fedi a valóságot. Kedvenc zsánerem a
sci-fi, fantasy, de szívesen elkalandozok a thriller és a könnyebb horror
világába is. Úgy hiszem, a „középtávú” szerzők táborába tartozom, ami alatt azt
értem, hogy a regényeim általában kétszáz oldal körüli hosszúságúak.
Mikor
kezdtél el komolyabban az írással foglalkozni?
Talán sokakat
meglep, de 2017-ben, már vén fejjel írtam meg az első regényemet. Igazából nem
is akartam regényt írni. Támadt egy ötletem, leültem a laptophoz, hogy na, ezt
most jól leírom, aztán mire befejeztem, megszületett az első művem, „A kapu őre”.
Ezzel aztán eladtam a lelkem az ördögnek. Vagy a múzsának, kinek mi tetszik
jobban.
Történeteid leginkább a fantasy-sci-fi vonalat erősítik. Mi az oka annak, hogy
ezek mellett döntöttél?
Ebben a két
műfajban látok akkora szabadságot, ami a kedvemre való. Valahogy úgy, mint az
ember lakása. Megcsodálok egy barokk kastélyt, de nem lennék képes ott élni.
Tetszik egy régi falusi ház, de semmi pénzért nem költöznék be. Nem érezném
bennük jól magam.
Ki vagy mi inspirál alkotás közben?
Szívem szerint
ketté venném a választ. Először, hogy mi az, ami leültet a billentyűzethez:
bármi. Egy dal, egy filmben látott jelenet, vagy csupán egy jó kezdőmondat.
Leginkább az utóbbi…
Ami pedig
továbbvisz: a felfedezés, a kaland. Egyike vagyok azoknak a szerzőknek, akik
nem tervezik meg gondosan a karaktereiket, nem építik fel fejben már jó előre a
dramaturgiai ívet. Egyszerűen elkezdem írni a történetet, és sokszor még a
közepén sem tudom, hogy mi lesz a vége. Ha úgy tetszik, egyfajta interaktív
módon írok, ahol én vagyok a szerző, de az olvasó is. Ahogy telnek a sorok, úgy
izgulok, örülök vagy szomorkodok a karaktereimmel és ez, a felfedezés, a játék
öröme visz előre. Lehet, hogy bolondnak tartanak majd érte, de ha különösen jól
sikerül egy-egy humoros rész, percekig vigyorgok, vagy éppen vihogok a képernyő
előtt. Ugyanez igaz a szomorú részekre is, csak olyankor igyekszem lenyelni a
torkomba szorult szomorúság-gombócot. Közben reménykedek, hogy majd az olvasók
is így reagálnak, mikor azokhoz a sorokhoz érnek…
Van kedvenc íród ezekben a műfajokban?
Nos, a teljesség
igénye nélkül:
Örök kedvenceim a (sci-fi)
klasszikusnak tekinthető Ray Bradbury és Isaac Asimov. Magyar szerzők közül
leginkább Nemere István művei hatottak rám. De például a kortárs szerzők közül
megemlíteném Dragomán Györgyöt és Brandon Hackett-et, mert az ő munkásságukat
is nagyra becsülöm. A teljes képhez hozzátartoznak a zsánertől eltérő, de
általam mégis kedvelt szerzők, mint például Hegedűs D. Géza [A milétoszi
hajós], [Az írnok és a fáraó], Gárdonyi Géza [A láthatatlan ember], Hunyady
József [A fekete lovag] és Dékány András [Kossuth Lajos tengerésze], [Kalózok,
bálnák, tengerek] könyvei is.
Novellásköteteid és regényed is forgalomban van már. Számodra melyiket
élvezetesebb írni és miért?
Bevallom, erre nem
tudok határozottan felelni, mert nagyon hangulatfüggő. Ami tény, hogy egyike a
megszokott kis hülyeségeimnek, hogy általában, amikor befejezek egy regényt,
rögtön utána írok egy-két novellát, akármilyen zsánerben. Kicsit olyan ez, mint
amikor a versenyző lefutott X ezer métert, majd, hogy ne kapjon izomgörcsöt és
agyvérzést, még megtesz egy laza levezető kört.
Ha választanod kellene melyik könyved szereplője lennél a legszívesebben?
Akármelyik
szereplő, aki a végén még életben van. Na, jó a viccet félretéve: még soha nem
gondolkodtam ezen. Talán, a Niobé című könyvemből Thomas, a kirúgott
robottechnikusból lett botcsinálta bányász, telepes és katona.
Mivel elektronikusan és papírkötésben is kaphatóak a műveid felmerül a kérdés:
mit gondolsz arról, hogy az e-book lassan átveszi a nyomtatott könyvek
helyét? Véleményed szerint, mi lehet az
oka annak, hogy valamiféle versengés alakult ki a két platform között?
Mivel Új Zélandon
élek, a nyomtatásban megjelent könyveim inkább csak a szerencsének és az Arte
Tenebrarum kiadónak köszönhetik a létezésüket. Sajnos, ekkora távolságból nem
igazán tudom megoldani, hogy minden művem megjelenhessen nyomtatásban.
Úgy vélem, hogy az
ekönyv és a nyomtatott könyv viszonyának olyannak kellene lennie, mint a
partvis és a porszívó kapcsolata: Mindkettő megfér a háztartásban. Mindkét
eszköznek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de végeredményben a feladatuk
ugyanaz: a takarítás. Senki nem mondja azt, hogy nem veszek porszívót, mert már
van partvisom és fordítva.
Nem hiszem, hogy az
ekönyv valaha is kiszorítja a piacról a nyomtatott könyvet, és ez így is van
rendjén. Viszont azt hiszem, hogy az ekönyveknek jelentősen olcsóbbaknak
kellene lenniük, és a hazai kiadóknak a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kellene
fektetniük az elektronikus művek forgalmazására.
Néhány műved ingyenes a nagyközönség számára. Miért döntöttél így, és mi
határozza meg, hogy melyeket engeded ki ilyen formában a kezeid közül? Mik a
tapasztalataid az olvasók melyiket veszik szívesebben?
Az az igazság, hogy
ha csupán rajtam állna, én ingyen adnám minden művem. Nem a pénzért írok, és
nekem többet ér, ha olvassák a regényeimet, mintha csak gyűjtenék valahol a
port. Az ingyenes könyveim listáján leginkább a régebbi műveim szerepelnek,
illetve az olyan novelláskötetek, (A csillagok dala, A valóságon túl stb.)
amikkel úgy éreztem, sok embert meg tudok szólítani.
Sajnos, a jelenlegi
könyvárak nem igazodnak mindenki pénztárcájához, ezért is igyekszem nagyon
alacsonyan tartani az áraimat. Az a száz-kétszáz forint, amibe egy-egy regényem
kerül, inkább csak jelképes összeg, amivel az olvasó a könyvbe fektetett
időmet, energiámat honorálja.
Mire számíthatunk tőled legközelebb?
A minap
fejeztem be, és jelenleg átnézés, javítás alatt áll a Szindikátus sorozat
harmadik része. Kis szerencsével november végére már elérhető lesz a nagyobb
elektronikus forgalmazók oldalain. Ám készülök egy kis (nagy) meglepetéssel is.
Javában írok a komfortzónámtól abszolút távoleső, humoros, romantikus
történetet. Kísérleti példánynak szánom, mivel a naplószerű történet
főszereplője egy fiatal nő. Szégyen vagy sem, de még soha nem próbáltam a másik
nem szemszögéből írni. Na, majd most… Legrosszabb esetben majd álnéven
publikálom, és a jövőben messze elkerülöm ezt a zsánert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése