2020. január 2., csütörtök

Nagy Eszter: Életünk harcai – gyönyörű és szívszorító történet szerelemről, kitartásról, lemondásról

Gyönyörűen megfogalmazott gondolatok fájdalmas és boldog pillanatokról, régmúlt idők emlékeiről. 

Egyik kedvenc könyvem, Móricz Zsigmond Árvácskája jutott eszembe olvasás közben, itt is hasonló világ jelenik meg. 

Nagy Eszter: Életünk harcai



Tartalom: 

Akiket az ég egymásnak szánt, azoknak földi útját ember szét nem választhatja. Így tartja a régi mondás. De vajon valóban így van ez? 

Juliska szegény falusi lány, özvegy édesanyja házasságaiból több édes- és féltestvérrel. Szigorú szeretetben nevelkedik, zsenge korától dolgoznia kell. Ferenc árva fiú, akit nevelőszülei az árvaházból ingyencselédnek vesznek ki, a szeretetet azonban nem ismeri. 
Gyermekkorukban találkoznak először, ám ez a találkozás hosszú időre az egyetlen marad… Juliskát édesanyja gazdag kulákfiú feleségéül szánja, örülve lánya jó szerencséjének, nem törődve azzal, hogy az iszonyodik a vőlegényjelölttől, és akkor már mást szeret – Ferencet, akiről azonban csak titokban álmodozhat. Ám a sors szeszélyes. 
Kitör a háború, a vőlegényt az SS sorozza be, míg Ferencet a magyar hadsereg: egyikük élvezi az öldöklést, a kegyetlenkedést, míg a másik a legembertelenebb körülmények között tesz tanúságot emberségéről. 

Vajon hogyan pördül a sors kereke, ki tér haza Juliskához? A gyűlölt vőlegény, vagy a szívből szeretett árva fiú? 


Véleményem:

5/5 

Több évet fog át a történet, az elején a főszereplő Juliskát és Ferencet még gyermekként ismerhetjük meg. 
Láthatjuk milyen nehézségeken mennek keresztül, hogy a megélhetés miatt már gyermekként munkába kell állniuk. 
Később Juliska választás elé kerül, vagy belemegy a kényszerházasságba és anyagi jólétben él, vagy az igaz szerelmét válassza, akivel viszont szegénység várna rá. 

Aztán a háború mindent megváltoztat. 

Végignézhetjük a szereplők viszontagságos életét a háború alatt, milyen sebeket kapnak, hogy azok hogyan gyógyulnak be a szerelem segítségével, hogy a harcmezőkről hazatérők miként találnak megnyugvást. 

Még most is a hatása alatt vagyok ennek a történetnek, amit szerintem mindenkinek érdemes lenne elolvasni, főként a mai középiskolásoknak.

Itt lehet a szerzőt megtalálni:

Itt lehet a könyvet beszerezni:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése